Adele fantasztikus tehetség, és élőben hallgatni a tizenhatszoros Grammy-díjas angol énekesnőt mindennél nagyobb élmény.
A One Night Only című koncertjén, amit a CBS és a Paramount+ 2021. november 14-én mutatott be, az énekesnő nemrég megjelent albumának dalait mutatta be. A koncert idején a dalok még vadonatújak voltak, és ekkor hangzottak el először élőben, ami még különlegesebbé tette az alkalmat.
A műsorban egy Oprah Winfrey által készített interjút is bemutattak, aminek során Adele az új albumáról, a dalok mögött álló történetekről, a válás utáni életről, a fogyásról és a fia neveléséről beszélgetett a híres amerikai műsorvezetővel.
A koncert helyszíne a Los Angeles-i Griffith Obszervatórium volt, ami a Hollywood-hegy déli lejtőjén található, és a jól ismert Hollywood felirat is látható innen. A helyszín már önmagában is gyönyörű volt, és csak még felemelőbbé tette a lélegzetelállító koncertet.
Az este során Adele egy másik különleges meglepetést is tartogatott – közreműködött egy eljegyzésben. Az énekesnő azt kérte, kapcsolják le a fényeket, és felszólította a közönséget, hogy maradjanak csendben, miközben egy Quentin Brunson nevű férfi bevezette barátnőjét, Ashleigh-t, aki fülvédőt és szemkötőt viselt.
A férfi a színpad előtt fél térdre ereszkedett, és megkérte barátnője kezét, aki láthatóan kisebb sokkot kapott, de természetesen igent mondott. A lánykérés után a jegyes pár az első sorból hallgathatta végig Adele Make You Feel My Love című dalát, ami az énekesnő a különleges alkalomból nekik ajánlott.
Adele a továbbiakban még előadott néhány dalt három korábbi albumáról is. A show rengeteg, 10,3 millió nézőt vonzott, így ez volt a legnézettebb tévés különkiadás a 2021-es Oscar-gála óta.
A közönségben olyan sztárok is jelen voltak, mint James Corden, Leonardo DiCaprio, Lizzo, Drake, Selena Gomez, Tyler Perry, Donald Glover, Melissa McCarthy, Gayle King, Nicole Richie, Gabrielle Union, Seth Rogen, Molly Shannon, Ellen DeGeneres, Sarah Paulson és Holland Taylor, Aaron Paul, Jesse Tyler Ferguson, Tracee Ellis Ross, Gordon Ramsay, Dwyane Wade, Kris Jenner és Ava DuVernay.
https://youtu.be/mnM60XNlwm0?feature=shared