KezdőlapSzínes20 lány lépett a színpadra, a közönség hatalmas ujjongásba kezdett, amikor elkezdtek...

20 lány lépett a színpadra, a közönség hatalmas ujjongásba kezdett, amikor elkezdtek táncolni

-

Az Avantgardey egy 20 tagú japán női tánccsoport, ami tavaly tett szert hatalmas hírnévre világszerte. A szinkronizált táncmozdulataikról és vicces arckifejezéseikről ismert csapat az America’s Got Talent 18. évadában is szerencsét próbált, és, mint mindenütt, ahol megjelentek, a tehetségkutató színpadán is nagy sikert arattak.

A japán Oszakából származó 20 lányból álló tánccsoport azért jelentkezett a versenyre, mert szerették volna, ha az egész világ megismerné őket, és úgy fogalmaztak, hogy szeretnék „bemutatni japán lelküket a világ többi részének”, ugyanakkor azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy szerződést kötnek egy saját, Las Vegas-i showműsorra.

Hirdetés

Eredetileg a top 5-be sikerült bejutniuk a versenyben, de nem kaptak elég szavazatot ahhoz, hogy bejussanak a legjobb 3 közé, így kiestek. Howie Mandel zsűritag azonban jelölte őket az Instant Save Wild Card szavazásra, így egy újabb elképesztő produkcióval térhettek vissza a döntőben. Az Abba „Money, Money, Money” című dalára táncoltak, és a zsűritagok mind egyetértettek abban, hogy ez volt az eddigi legjobb előadásuk.

A zsűrit első perctől lenyűgözte a táncosok hihetetlen tehetsége, ugyanakkor gesztusaik, mimikájuk kifejezőkészsége, amivel egyszerre képesek hátborzongatóvá és rendkívül szórakoztatóvá tenni a táncukat.

Hirdetés

„Nyilvánvalóan megérte megmenteni benneteket, ez volt az eddigi legjobb produkciótok. Imádom az eredetiségeteket, a mozgásotokat, és, azt, amit még soha nem láttam a táncban, ahogy a komédiát is beleviszitek a táncotokba. Viccesek vagytok, megmosolyogtattok, megijesztetek, ez lehetne a Wednesday következő évadának nyitójelenete. Imádlak benneteket” – mondta Howie Mandel.

„Mindig ezt mondom, amikor látom egy előadásotokat: olyan furcsák és fantasztikusak vagytok egyszerre, viccesek és szórakoztatóak, megérdemlitek, hogy a döntőben legyetek” – tette hozzá Sofia Vergara is.

Bár az Avantgardey végül nem nyerte meg a tehetségkutatót, egyedi stílusukkal hatalmas rajongótáborra tettek szert.

Nektek hogy tetszett a lányok produkciója?

Hirdetés
Hirdetés

Színes

Hírek