Négy év tel el azóta, hogy Tóth Andi és egykori szerelme, Szabó Ádám közösen kiadta a „Te lettél” című dalt, de még mindig az elmúlt évek egyik legszebb magyar karácsonyi dala.
Karácsony közeledtével nosztalgikus hangulatba kerültünk, és hogy ne csak külföldi karácsonyi dalokat hallgassunk, szemezgettünk kicsit az elmúlt évek magyar kínálatában is, így került ismét elő Tóth Andi és Szabó Ádám 2019-ben kiadott közös karácsonyi dala.
Ez a volt a pár első és egyben utolsó közös dala is, melynek szövegét közösen írták, zenéjét az énekesnő szerezte.
Azóta mindkettőjüknek megváltozott az élete, már nincsenek együtt. Szabó Ádám idén vette feleségül kedvesét, Andi jelenleg szingli, felhagyott a zenével és ruhamárkáját építi.
A „Te lettél” című dal viszont beírta magát az elmúlt évek legjobb karácsonyi dalai közé, nekünk nagy kedvencünk.
Nektek hogy tetszik a dal?