A Tankcsapda 5 nappal ezelőtt mutatta be legújabb slágerét, ami a „Pesten megjelent Isten” címet kapta, ám a rajongók vegyesen fogadták a csapat új dalát és videóklipjét.
Nem aratott osztatlan sikert a Tankcsapda legújabb, „Pesten megjelent Isten” című dala. A Lukács László által írt dal videóklipjét a Mol-toronyban forgatták.
„Folyamatosan születnek az új dalaink, legutóbb nyár elején, júniusban jött ki az Ez az a nap” – nyilatkozta Lukács Laci.
„Hamarosan egy komplett új lemeznek is nekiállunk, de addig is szerettünk volna mutatni még egyet az új témák közül. Ez a dal, a ’Pesten megjelent Isten’ a ’csapda lazább, dallamosabb arcát mutatja, leginkább a zenekar korai, punk and roll korszakát idézi” – tette hozzá az énekes a Koncert.hu-nak.
Az 5 nappal ezelőtt megjelenő dal és videóklip nem aratott akkora sikert a rajongók közében, mint azt várni lehetett. A YouTube-on rengeteg csalódott rajongó mondta el a véleményét.
„Most kicsit szégyellem magam, remélem hogy ők is. Szánalmas” – írta egyik hozzászóló.
„Már elég régóta nem a rock n roll-ról szól a tanksapka. Ez pop rock bár ha azt a réteget szeretnék kiszolgálni, akik a Rock n rollt szeretik azokat nem tudják, mert semmi mondanivalója nincs. Akik meg pop-ot hallgat az nem fog tankcsapdát hallgatni hanem egy Azahriah-t fog pl. Ez tipikus autós zene, szóljon valami, de nincs értelme nem is, azért megy mert szereted, csak szól, hogy ne aludj” – tette hozzá egy másik csalódott rajongó.
„Ezen már tényleg csak röhögni lehet!” – fűzte hozzá egy harmadik.
Fotó: YouTube
