Új dallal jelentkezik Schoblocher Barbara és zenekara, a Blahalouisiana.
Egy vadonatúj dallal jelentkezik a Schoblocher Barbara és a Blahalouisiana. A dal a Szeressetek címet kapta és már most imádják a rajongók.
A Szeressetek című dal szövegét Szajkó András írta, zenéjét Jancsó Gábor szerezte.
„A legújabb dalunk, a ’Szeressetek’ kicsit a hetvenes-nyolcvanas évek végi pszichedelikus zenéit idézi, a szöveg pedig lényegében egy játékos gondolatkísérlet. Mit mondana az előadó a közönségnek, ha egyszer az előre megírt szöveg helyett teljes őszinteséggel kellene vallania arról, hogy mi bántja éppen? Talán a kiszolgáltatottságáról énekelne, hogy legalább annyira szüksége van az emberek elismerésére, mint bárki másnak, hogy amilyen szép az együttérzés, annyira valóságos az önzés is. A popzenében esetenként komikus intenzitással keveredik az, ami a hétköznapokban is, hogy az ember egyszerre akar adni és kapni” – mondta a dalról Schoblocher Barbara, a zenekar énekesnője.
„Az a szöveg! Wow! :) Az egész dal jó, a háromnegyedénél már a fülemben is maradt!” – írta egyik rajongó a YouTube-on.
„Nagyon jóóó, a Gépnarancs pedig nagy kedvenc, úgyhogy a klippért külön pacsi!” – fűzte hozzá egy másik.
Nektek hogy tetszik a dal?
Fotó: Blahalouisiana