Kemény kritikát kapott a Marcell zenekar A Dal szombat esti harmadik válogatóján. Mező Misi teljesen kiakadt a csapat produkciójára, kemény szavakat fogalmazott meg a produkció után.
Szombat este lezajlott A Dal harmadik válogatója, a Marcell zenekar pedig olyan produkciót nyújtott, amit Mező Misi igen kemény szavakkal illetett. A Magna Cum Laude énekese leszögezte, a srácok nem tudták elénekelni a saját dalukat.
„Nagyon jó a banda, hozzátok a rockzenéből a keménységet és a precizitást, és ez kell is. A muzsikálás ebből a szempontból tökéletesen rendben van, de nem láttam azt az örömöt az arcodban, amit az utcazenélésnél láttam” – mondta a produkció végén Ferenczi György.
„Én nem tudok olyan pozitív, kedves szavakat mondani, mint, amit a Gyuri barátom mondott. Miközben hallgattam, arra gondoltam, hogy lehet, hogy újra kellene értelmeznünk A Dal szabályzatát, megmondom miért, az a pályamű, ami beérkezik, az akár lehet egy steril felvétel is, és mi akkor nem vagyunk tudatában annak, hogy az a zenekar, aki beküldte a dal, valóban képes eljátszani azt a dalt és most azt láttam, hogy nem vagytok képesek eljátszani azt a dalt, amit hallottunk a felvételen” – mondta Mező Misi.
„Most azt hallottam, hogy nem tudjátok eljátszani a saját dalotokat” – tette hozzá a Magna Cum Laude énekese, aki hozzátette, úgy érzi, hogy be lettek csapva.
Végül a srácok 27 pontot kaptak a zsűritől, Mező Misi 6 ponttal jutalmazta a produkciót.
Nektek hogy tetszett a produkció?
Fotó: YouTube