KezdőlapSzínesImádnivaló fotózással ünnepelték meg, hogy 7 hónap alatt 10 baba is született...

Imádnivaló fotózással ünnepelték meg, hogy 7 hónap alatt 10 baba is született a seriff hivatalban!

-

Egy kisbaba érkezése mindig felvillanyozza a kedélyeket, de amikor egy közösségben tíz is születik, az maga az áldás! Egy méretében parányi vidéki hivatalnak számító rendőrőrsön, hét hónapon belül összesen tíz kisbabája született az alkalmazottaknak, ami a helyi seriff szerint rekordot döntő. Hogy megörökítsék ezt a csodás pillanatot, a szülők, akik mellesleg kollégák is, egy közös fotózást szerveztek. Az így készült képeket pedig azóta is imádja az internet.

Brian VanVickle seriff, az észak-illinois-i Ogle megyei seriffi hivatalának vezetője úgy nyilatkozott: „valójában egy nagyon kicsi vidéki hivatal vagyunk. Összesen 14 járőr-helyettesem és 78 alkalmazottam van, így az, hogy rövid idő alatt tíz baba is születik, olyasmi, amit még soha nem tapasztaltunk, és csak olyasmi, amit meg akartunk ünnepelni a családokkal”. Megvárták, míg a zord téli időjárásnak vége szakadt, aztán január közepén meg is tartották a közös fényképezkedést. A székhelyen található oktatótermet alakították át stúdióvá, melyet a kisemberek azonnal be is népesítettek.

Hirdetés

Valódi kihívásnak számított mindenkit egy bizonyos időpontban beszervezni. „Ez is a küzdelem része volt, hogy tíz újszülöttet, szülőket és mindenki mást egyszerre egy helyen próbáltunk összehozni!” – magyarázta VanVickle seriff. De végül sikerrel jártak. A fotózás ötlete Danielle Hardesty főnöknőtől származott, mivel imád fotózni. A seriffi hivatal azonban egy profi fotóst bérelt fel a képek elkészítésére.

Imádnivaló fotózással ünnepelték meg, hogy 7 hónap alatt 10 baba is született a seriff hivatalban!
Fotó: White Lotus Photography

A babák – köztük egy ikerpár – 1 és 10 hónapos koruk között voltak a fotózás idején. Minden szülő lelkes volt. „Egyáltalán nem kellett meggyőzni őket” – árulta el a seriff. A büszke szülők között járőr-helyettesek, diszpécserek és karbantartók is voltak. Magát a fotózást pedig a rendőrőrs valamennyi tagja nagyon élvezte, és a legjobb fotókat meg is osztották a hivatal közösségi oldalán.

Hirdetés

„Van néhány [képünk], ahol a babák nagyszerű arcokat vágnak, az apukák pedig grimaszolnak, és próbálják rávenni a gyerekeket, hogy nézzenek a kamerába… jó érzés, hogy ezt az élményt nyújtjuk azoknak a fiatal férfiaknak és nőknek, akik a közösséget szolgálják, hogy a családjukat is bevihetik egy olyan munkahelyre, amelyet nyilvánvalóan szeretnek” – vélekedett VanVickle, akit mellesleg meglepett, hogy a babafotózásnak ekkora sikere lett a világhálón.

Imádnivaló fotózással ünnepelték meg, hogy 7 hónap alatt 10 baba is született a seriff hivatalban!
Fotó: White Lotus Photography

„Arra biztosan nem számítottunk, hogy a Facebookon ilyen sokan nézik meg a képeket… egy kevesebb mint 55 000 lakosú megyének 2 millióan nézik meg a Facebook-oldalát, ez nem túl gyakori számunkra!” – nyilatkozta a seriff a The Epoch Times-nak.

VanVickle 2014 óta seriff az Illinois-i hivatalban, és azóta sok változást látott, többek között számos nyugdíjazást és új alkalmazottat. Az pedig, hogy most tíz olyan parányi tagnak az érkezését is megünnepelheti, akik egy napon talán a szüleik nyomdokaiba lépnek, számára felelősségteljes és örömteli feladat.

Imádnivaló fotózással ünnepelték meg, hogy 7 hónap alatt 10 baba is született a seriff hivatalban!
Fotó: White Lotus Photography

VanVickle mindig is mélyen tisztelte a kollégáit, valamint a munkájukat, melyet a közösség védelmének érdekében tesznek. Így nem volt kérdés, hogy a szülői minőségükben is támogatni fogja őket, és a lehető legemberibb oldalukat is felfedné a világnak.

Amíg VanVickle a seriffek szövetségének elnöke volt, elindított egy közösségi kezdeményezést, hogy bebizonyítsa a külvilágnak, a bűnüldöző személyzet is ugyanolyan, mint bárki más a közösségben. „[Ők] ugyanabban az étteremben esznek, a gyerekeik ugyanabba az iskolába járnak, és mi tényleg a közösség részei vagyunk” – fogalmazott VanVickle.

„A bűnüldözés nagyszerű példája a családi hagyományok követésének. Egyikünk sem tudná ezt a munkát végezni a házastársunk támogatása nélkül, legyen az férj vagy feleség, és így a családok óriási jelentőséggel bírnak ebben az ügynökségben… még akkor is meghívják őket a karácsonyi partikra, amikor az embereink nyugdíjba mennek. Ha egyszer ennek a családnak a tagja vagy, akkor mindig a család része maradsz” – érvelt az Illinois-i seriff.

Hirdetés
Hirdetés

Színes

Hírek