Tanulni, új ismereteket szerezni sosem késő, még akkor sem, ha az ember eltölti a 90-et. „Sokan elkalandozunk, vagy bármi más, de menjünk vissza. Ne adjuk fel.” – tanácsolja Joyce Viola DeFauw, az asszony, aki korát meghazudtolva, ennyi idősen is az álmainak él.
Olvasd el ezt is: „Igazi magyar lány voltál” – magyar népdalt énekelt a román tehetségkutatóban a 16 éves lány
Joyce 1951-ben lépte át először a ma már Northern Illinois Egyetem kapuját, hogy (abban az időben) korai elemi oktatásban tanuljon, mielőtt háztartástanra váltott volna. De otthagyta az iskolát, hogy feleségül menjen első férjéhez, és gondoskodjon a családjáról.
„Három és fél évig jártam, aztán abbahagytam. Közben találkoztam ezzel az úriemberrel, aki elrabolta a szívemet és a szememet, és úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk” – vázolta fel az esetet a nő, aki 50 év után ült ismét iskolapadba. Joyce az első férje halála után újra férjhez ment, és több gyerekük is született. De a kilencgyermekes anyuka, aki ma már 17 unokával és 26 dédunokával büszkélkedhet, sosem feledkezett meg a tanulásról.

„Biztosan azt mondtam a gyerekeknek, hogy bárcsak befejeztem volna az 1950-es években. Így aztán azt javasolták, hogy menjek vissza, én pedig azt gondoltam, ‘Hát jó, rendben’, de szükségem volt egy számítógépre… és szereztek nekem egyet, így azóta is használhatom és élvezhetem” – részletezte a 90 esztendős dédmama, akinek sikerült megvalósítania az álmát, és végre megszerezhette az érettségi oklevelét.
Bár eltökélt volt, hogy tanulni szeretne, Joyce-nak cseppet sem volt könnyű dolga. Egyrészt az öregsége, másrészt a csípőműtétje és az idősek otthonába való költözése nehezítette meg a dolgát, de nem adta fel.
2019 augusztusában újra beiratkozott az NIU-ra, és elkezdett online kurzusokat venni az egyetem Szabad Művészetek és Tudományok Főiskoláján keresztül az általános tanulmányok alapdiplomájához. Számos akadályba ütközött a számítógépének a kezelésében is, de végül azokon is felülkerekedett azáltal, hogy mert segítséget kérni.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
Ő az egyik legidősebb ember, aki diplomát szerzett a NIU-n. „Megtanultam, hogy mások segítségével olyan dolgokra is képes vagyok, amikről sosem gondoltam volna, hogy képes vagyok rá. Soha nem lehet abbahagyni a tanulást” – állította Joyce, aki mindenkinek azt tanácsolja: „ne add fel. Úgy értem, ha lehetőséged van rá, ragadd meg, mert sosem tudhatod” – érvelt a dédmama, aki bevallotta, bizony neki is megvoltak a mélypontjai, amikor hajszálon múlott, hogy bedobja a törülközőt, aztán mégsem tette.

„Sokszor ki akartam lépni. Majdnem meg is tettem” – fogalmazott. Csakhogy „egyszerűen túl sokan voltak, akik tudtak róla. Nem akartam őket cserbenhagyni. Egyszer kiléptem, és azt gondoltam: ’Nem akarom még egyszer megtenni’.” – osztotta meg Joyce a gondolatot, amibe kapaszkodott, és végül célba ért.
Judy Santacaterina, az NIU általános tanulmányok alapképzési programjának igazgatója egyike a sok „szenvedélyes professzornak”, akiktől a nő tanult. „Van egy képem Joyce-ról az irodámban. Ő adta nekem, amikor először találkoztunk. Azokon a napokon, amikor kicsit csüggedten, túlterhelten és a képességeimet megkérdőjelezve találom magam, ránézek a képére, és új inspirációt és motivációt találok” – árulta el a professzor.
Joyce-t maga az intézmény elnöke is elismerő szavakkal illette: „Joyce DeFauw egy inspiráció, egy úttörő, és most már a Northern Illinois University főiskoláján végzett. Gyönyörűen megmutatta, hogy a diploma megszerzése bármely életkorban megváltoztatja az életet, és hogy soha nem késő új ismereteket szerezni” – nyilatkozta dr. Lisa Freeman.