KezdőlapSzínesA 10 éves kislány megtervezte a saját temetését, miután kiderült, nemsokára meg...

A 10 éves kislány megtervezte a saját temetését, miután kiderült, nemsokára meg fog halni

-

A dél-walesi Cardiffból származó Crystal Smith mindössze 6 éves volt, amikor az orvosok megállapították, rákos. Nehéz út vezetett a diagnózisig, de még nehezebb volt az, ami azt követően rá várt. Crystal 4 évig harcolt a gyilkos kór ellen, míg a teste teljesen fel nem adta a küzdelmet… De a lány akkor sem tört meg: bátran nézett szembe az elkerülhetetlennel és tervezte meg a saját temetését.

Crystal csupán 10 éves volt, amikor a rák legyőzte őt. Magas kockázatú neuroblasztómában szenvedett. Hónapok teltek el, míg az orvosoknak sikerült rájönniük, mi okozza a kislány gyomor- és lábfájdalmait. Azután pedig felpörögtek az események. Jött a kemoterápia, amit több sugár- és immunterápiás kezelés követett, végül csontvelőátültetést kapott.

Hirdetés

2015-ben kezdődött el számára a kálvária, de 2017-ben, kemény munka árán, végre felszusszanhatott. Úgy tűnt, megmenekült, a rák eltűnt. Ám 2018 januárjában újra visszatért, és akkor már vitt mindent…

Tulajdonképpen egy rutinvizsgálat fedte fel, mi zajlik Crystal testében. Az anyukája, Sabrina Amor, aznap nem lehetett vele – veszélyeztetett terhes volt, így a párja kísérte el a kislányt a kórházba.

Hirdetés

A 38 éves nő így emlékezett vissza: „Aznap egy kicsit hosszabb ideig tartott, mint gondoltam, ezért felhívtam a páromat, aki azt mondta, minden rendben van, csak vizsgálnak valamit.” De Sabrina gyanúja nem volt alaptalan: Crystal betegsége kiújult.

A 10 éves kislány megtervezte a saját temetését, miután kiderült, nemsokára meg fog halni
Fotó: Sabrina Amor

Három hónapot kellett várniuk, mielőtt bármilyen kezelésbe kezdenek – az orvosok szerint nagyobb az esélye a hatásnak, ha akkor támadnak, amikor a rák kiterjedtebb. Így történt, hogy az akkor 10 éves kislány még abban az évben elhunyt. Hét hónappal korábban született meg a kistestvére, Kobe.

Csak „10 éves volt, amikor meghalt, de olyan volt, mintha idősebb lett volna. Már a saját temetését tervezte. Azt akarta, hogy a nagyival együtt temessék el. Mindent átgondolt. Lovas kocsit akart, és én mondtam neki, hogy várjon még ezzel, de ő ilyen volt, tudta, mit akar. Még mindig tüzes és élénk volt. Ha találkoztál vele, tudtad, nem fogod elfelejteni” – fogalmazott az édesanya.

Sabrina azt is megosztotta, hogy Crystal kisöccse minden nap beszél róla, és azt mondja, a nővérével játszik. „’Ó, én csak Crystal-lal játszom’ – minden nap azt mondja, ’jó reggelt, kislány, jó éjt’, nagyon sokat segített nekem” – tette hozzá Sabrina.

Míg kezelés alatt állt, Crystalt a cardiffi Dreams & Wishes jótékonysági szervezet támogatta. Kapott egy laptopot, hogy tartsa a kapcsolatot a barátaival, és elvitték egy kirándulásra a Downing Streetre, a Lego Landbe és a Harry Potter Stúdióba. A jótékonysági szervezet gondoskodott arról is, hogy Crystal kívánsága szerint lovas kocsit kapjon a temetésén.

Hogy valamit visszaadjon a sok segítségből, melyet a szervezettől kapott, Crystal halála után Sabrina lefutotta a félmaratont, és ezáltal több mint 2000 fontot gyűjtött a Dreams & Wishes számára. Az édesanya azt tervezi, ezt a szokását a továbbiakban is fenn szeretné tartani, és bár nem hozza vele vissza a lányát, de legalább jót cselekedhet, és így esélyt adhat más gyerekeknek a gyógyulásra.

Hirdetés
Hirdetés

Színes

Hírek