Nem lehet könnyű felnőni abban a tudatban, hogy alig pár hetes csecsemőként a szüleid elhagytak. Hányféle gondolat kavaroghat annak az elméjében, akinek ezt meg kellett tapasztalnia? Vajon van-e ésszerű magyarázat arra, ha egy anya elhagyja a gyermekét? És vajon képesek-e a szavak eltörölni minden sérelmet, melyet az elhagyás eredményezett?
Olvasd el ezt is: „Igazi magyar lány voltál” – magyar népdalt énekelt a román tehetségkutatóban a 16 éves lány
Jim Scott sokat tudna erről mesélni. A ’30-as években Pittsburghben nőtt fel, és gyerekként gyakran tűnődött azon, kik lehetnek a szülei. Még a születési anyakönyvi kivonatában is az állt a szülők oszlop alatt, hogy „ismeretlen”. 9 évtizedet kellett várnia, míg mindenre fény derült. Az idős bácsi ugyanis röviddel a 90. születésnapja után tudta meg, kik a biológiai szülei.
Marylin, Jim lánya eltökélte, hogy teljesíteni fogja édesapja kívánságát, ezért segített neki kutakodni a múltban, és feltárni azokat a bizonyos rejtélyeket a származásával kapcsolatban, melyekre Jim mindig is kíváncsi volt.
„Azt mondtam: ‘Oké, apa. Csináljuk meg.’ Megrendeltem a DNS-teszteket, és belevágtunk” – magyarázta a lány. Ez volt az első lépés, mely végül a célhoz vezette őket.
Marylin ezután felment az ancestry.com oldalra, hogy megismerje az apja múltját, és megtudta, hogy Jimet egy idegen ajtajánál hagyták, becsomagolva és egy dobozba téve, mindössze két hetes korában. Arról a két rendőrről nevezték el őt, akik rátaláltak.
A lánynak sikerült felkutatnia Jim 45 vérrokonát is, köztük a kisöccsét, Felixet, illetve George-ot, a biológiai unokaöccsét. A biológiai apáról készült fotó alapján Jim feltűnően sokat örökölt apja vonásaiból.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
Marylin felvette a kapcsolatot Felixszel, aki nem tétovázott, hanem azonnal elutazott Pittsburghből Jim philadelphiai házába, hogy személyesen is megismerhesse rég elveszett nagytestvérét. A két testvér gátlások nélkül, kényelmesen összebarátkozott, mintha egész életükben ismerték volna egymást.
„Én vagyok az öccse, oké? És mindezt csak akkor tudtuk meg, amikor 86 éves lettem. Szóval Jim 86 karácsonyi ajándékkal tartozik nekem” – viccelődött Felix.
Nem számít, milyen messzire megyünk, vagy milyen régóta nem érintkeztünk egymással, a családi kötelék mindig erős, és ez a történet hihetetlenül jól példázza ezt.