Amikor Daquane Shamar Jacobs és Tavon Lamar Jacobs a világra jöttek, a sors azonnal összeesküdött ellenük. Az édesanyjuk, aki a világra hozta őket, sokáig nem is tudta, hogy ikrekkel állapotos, ezért semmilyen vizsgálaton nem vett részt és drogokat is fogyasztott a terhessége alatt. Ezért sajnálatos módon a babák is drogfüggőkként jöttek a világra és alig nyomtak 1-1 kilót fejenként.
Olvasd el ezt is: Leállította az esküvőt az apa, majd megragadta lánya nevelőapjának kezét: „Valami különleges fog történni”
A gyámhatóság azonnal árvaházba tette a kicsiket, mert az anyjuk mellett nem ítélték biztonságosnak. Az ikrek aztán 2 éves korukban kerültek a Woods családhoz, ahol rögtön meg is változtatták a neveiket Davon és Tavon Woodsra. Azt hinnénk, hogy minden árvaházban nevelkedő gyereknek az a legnagyobb álma, hogy egyszer örökbe fogadják, viszont az ikerpárnak ez a sorsfordulat egy következő döféssel ért fel a sorstól.
„Nagyon nehéz gyerekkorunk volt a nevelőszüleinknél” – magyarázta Davon. „Fizikailag és verbálisan is bántalmaztak bennünket és sosem védhettük meg magunkat, sosem szerettek bennünket. Úgy éreztük, hogy élő pénzcsekkek vagyunk, de féltünk elmondani, hogy mi folyik otthon, mert még túl fiatalok voltunk.”

A fiúk aztán a sok megpróbáltatás után problémás tinédzserekké váltak, és gimnáziumi éveik alatt a drogok bűvöletébe kerültek, hogy enyhíthessék fájdalmaikat. Davon még az öngyilkosságot is többször megkísérelte, csupán az tartotta vissza, hogy tudta, ha meghal a testvére egyedül kell tovább cipelje a terheket.
Az ikerpár életében az örökbefogadó család 17 éves gyerekének halála hozta el a fordulópontot, amikor is úgy döntöttek, hogy elköltöznek otthonról és új életet kezdenek. Georgia-ba menekült a két fiú, ahol egyik barátjuk révén kapcsolatba kerültek az egyik helyi egyházközséggel. A vallásos közösség azonnal be is fogadta őket és szintén az árva gyerekekkel foglalkozó szervezetüknél ajánlottak nekik állást.
Az életük rendeződni látszott, sőt Davon idővel aztán egy autószalonban helyezkedett el, mint értékesítő. Így történhetett meg, hogy egy nap az üzletbe látogatott a Wilkinson család, akikkel már az első perctől megvolt az a bizonyos szikra. A fiú elmesélte a családnak milyen hányattatott sorsban volt része a testvérével.
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén

„Az utcai életünket felhagyva aztán sok helyen dolgoztam. Többnyire eladói munkakörben. Így történt, hogy épp egy autót próbáltam eladni a Wilkinson családnak, amikor elmeséltem életem történetét és ők azonnal átérezték a fájdalmunkat.”
Davon születésnapján aztán egy telefonhívás érkezett a Wilkinson családtól és elvitték a fiút egy szülinapi ebédre. Ám az igazi ajándék ennél sokkal nagyobb volt: a szárnyaik alá vették Davont és örökbe fogadták.
„Minden ünnepet együtt töltünk és tudom, hogy velük majd az én gyermekeim is valódi családra lelhetnek. Annyira megható, mert olyan szeretetet kapok tőlük, amit sosem kaphattam meg, és könnyen gondolhatjuk, hogy biztos a bőrszínem miatt, de nem, ez igaz szeretet. Bennük édesanyára és édesapára leltem, és lettek nővéreim és húgaim. Egy fehér család fogadott örökbe, így már biztos, hogy nem a szín sem a vér nem teszi a családokat.”

Davon és Tavon álma az, hogy egy olyan helyet hozhassanak létre, amely folyamatosan biztonságot nyújt az árva gyerekeknek.
„Nem ülhetünk tétlenül, miközben gyerekek ezrei szenvednek a rendszer hibái miatt. Hiszünk egy jobb jövőben, mert van reményünk!”
Mi természetesnek vesszük, hogy egy család vesz bennünket körbe, de a Davon sztorija felnyithatja a szemünket: az életben minden ajándék!