Szeretett volna kezdeni valamit a korhadó fával, ami idahói otthona előtt állt.
Sharalee Armitage Howard új életet lehelt egy haldokló, 110 éves gyapotfába idahói otthona előtt. Varázslatos könyvtárrá alakította azt, amelyhez néhány kőlépcső vezet fel, és még egy régimódi lámpást is szerelt a bejárat fölé. A szülei majdnem 15 éve vásárolták meg a házat, de a fa idő közben majdnem teljesen elkorhadt.
A nő az Atlas Obscurának elmondta, hogy nehezére esett lemondani a fáról, mivel rengeteg emléke kötődik hozzá. De 2018 novemberében végleg nyilvánvalóvá vált, hogy a fának mennie kell, amikor az egyik ága ráesett a fia autójára. Howard ekkor látta, hogy belülről már teljesen elkorhadt.

Ennek ellenére szeretett volna új életet adni neki. „Arra gondoltam, mi lenne, ha megtartanám a törzs részét? Mi lenne, ha berendeznénk benne egy amolyan ingyenes könyvtárat?” – mondta.
„Azonnal el tudtam képzelni a kis lépcsőket, amelyek a bejárathoz vezetnek. Tudtam, hogy sok munkára lesz szükség, hogy illeszkedjen a házunk stílusához. Vannak ezek a „mi lenne ha” pillanatok, aztán az agyad elkezdi kitalálni, hogy is működhetne az egész” – tette hozzá.
A Little Free Library kezdeményezést 2009-ben hozta létre a néhai Todd H. Bol Wisconsin államban, azzal a céllal, hogy olvasásra ösztönözze a közösséget. Az a koncepció, hogy az emberek elvesznek egy könyvet, és hagynak helyette egy másikat.
Howardnak tetszett az ingyenes könyvtár gondolata, és néhány évvel korábban készített is már egy hasonlót a gyerekeinek egy iskolai árverésre. A nő, aki a Coeur d’Alene Nyilvános Könyvtárban dolgozik, apró könyveket is készített dekorációs elemként. Tervezett egy dobozt, ami éppen belefért a farönk nyílásába, ebben rögzítette a polcokat, amelyeket megtöltött könyvekkel. Eközben férje és négy gyermeke kiválasztották azokat a könyveket, amelyeknek a címe megjelenik a dekorációs elemeken, az ajtó felett. Ezek közt szerepelnek többek között olyan klasszikusok is, mint a Vadon szava vagy az Érik a gyümölcs, de a Nancy Drew sorozat és más modern könyvek is megjelennek.

A 3 méter magas törzs zsindelytetőt is kapott, ami egy kicsit túlnyúlik a fa oldalain. A könyvekre egy ajtóvá alakított régi ablakon át lehet belátni, és az ajtó egy kis fémkampóval záródik. Az egész építmény azt a hatást kelti, mintha egy fantáziavilágból, például Középföldéről származna. 2018. december 10-én Howard megosztotta a remekművet a Facebookon. A helyi és országos média gyorsan felkapta a különleges könyvtárat, és az azóta sok látogatót vonzott.
„Állandóan özönlenek az autók. A szó szoros értelmében voltak emberek, akik arra vártak, hogy sorra kerüljenek” – mondta a nő. A Little Free Library célja Howard szerint alapvetően a szórakoztatás.
„Néhány ember azt gondolja, hogy ez csak gyerekeknek szól, de szerintem a felnőttek is ugyanolyan izgatottak, ha ráakadnak egy ilyen kis ingyenes könyvtárra, és találnak benne valamit, amit el szeretnének olvasni. Ez lehetővé teszi, hogy újra gyerekek legyenek. Senki sem mondta, hogy ezt meg kéne tenni. Nem kellett feltétlen újrahasznosítani a fát, de ez igazi varázslat” – mondta Howard.