KezdőlapSzínesSzívmelengető barátságot szövődött egy 3 éves kanadai kisfiú és egy szamár között!

Szívmelengető barátságot szövődött egy 3 éves kanadai kisfiú és egy szamár között!

-

Ezen a farmon nagy becsben vannak tartva a szamarak, de egy közülük különös törődést kap, és nem is akárkitől!

Szívmelengető barátságot szövődött egy 3 éves kanadai kisfiú és egy szamár között!

A kanadai Ontarioban lévő kis farm először alpakka tenyésztéssel indította működését, ám egy nagyméretű kutyatámadás után a farm tulajdonosai Brandon és Damaris Koppert úgy döntöttek, hogy egy sokkal könnyebben tenyészthető állatfajra térnek át, és itt köszöntött be a Koppert családba a szamarak szeretete. A szamarakat azzal az indokkal hozták be a farmra, hogy azok majd sokkal hatékonyabban jelzik, ha egy újabb kutyatámadás érné a farmot.

A pár 3 éves kisfia pedig első perctől beleszeretett az újonnan érkező egyik csacsiba.

Fotó: Alpaca Farm

„Kiposztoltuk, hogy szamarakat keresünk a farmunkra és egy kedves család azonnal fel is vette velünk a kapcsolatot. Elmesélték, hogy van egy szamaruk, akinek épp új gazdákat keresnek, így rövidesen hozzánk is került a csacsi, akit Snikers-nek hívtak. Azonnal tudtuk, hogy tökéletes tagja lesz a családunknak” – mesélte a pár, akinek a 3 éves kisfiúk mellett még egy 10 hónapos kislányuk is van.

Amikor a 7 éves szamár besétált a farm kapuján mindenki kíváncsian várta, hogy hogyan alakulnak a dolgok, ám a 3 éves kisfiú, Gunnar mindenkinél jobban várta már a nagy találkozást az új állattal.

Fotó: Alpaca Farm

„Mindig lassan sétálgatnak egymás mellett, aztán Snickers lehajtja a fejét, hogy Gunnar meg tudja simogatni” – vázolja a mesébe illő kapcsolatot Damaris.

A farm alpakkái, emberi lakói és az új szamár nagyon hamar összekovácsolódtak és Gunnar jelenlegi legjobb barátja nem más, mint Snickers. „Annyira jó látni a kötődést közöttük!” – mondta a gazdája.

Gunnar azóta jelentősen kiveszi a részét a farmon lévő feladatokból, mert egyszerűen Snickersen keresztül megszerette a farm minden szépségét.

„Annyi energiája van, mindig ott tekereg az állatok között és imádja őket. És annyira élvezi, hogy ő is most már a csapat aktív tagja lehet. Azt hiszem az állatok szeretete és tisztelete sok mindenre megtanítja a gyerekeket.”

Fotó: Alpaca Farm

Gunnar következő célja pedig nem más, mint meglovagolni újdonsült kisbarátját. És talán véletlen lenne, hogy Gunnar születésnapja egy napra esik a szamáréval? Nem hinnénk…

„Az emberek imádják látni, hogy létezik még igaz kapcsolat gyerek és állat között. Még a legrosszabb napokon is mosolyt csalhatnak az arcunkra” – összegzi Damaris, aki rendszeresen tölt fel videókat a kisfia és a szamár mesés mindennapjairól.

Színes

Hírek