KezdőlapSzínesSusan Boyle még mindig gyerekkori otthonában él - Megmutatta álomotthonát az énekesnő

Susan Boyle még mindig gyerekkori otthonában él – Megmutatta álomotthonát az énekesnő

-

Susan Boyle több, mint egy évtizeddel ezelőtt sok embert elvarázsolt, amikor először szerepelt a “Britain’s Got Talent” műsor harmadik évadában.

Több millióan nézték meg a “I Dreamed a Dream” című dalt Susan előadásában. Ezt követően sikert sikerre halmozott, és alig egy év múlva már 6,8 millió dollárral nőtt a vagyona. A második albuma megjelenése után ő lett a harmadik olyan előadó, aki ugyanabban az évben kétszer is a slágerlisták élére került az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban.

Hirdetés

Egyik napról a másikra az addig ismeretlen 47 éves skóciai nő nemzetközi szupersztár és milliomos lett.

Fotó: OK Magazin

Susan Boyle 1961. április 1-jén született. Apja Patrick Boyle bányász, második világháborús veterán és énekes, anyja Bridget pedig gyors- és gépíró, mindketten írországi bevándorlók voltak.

Hirdetés

Susan a mai napig a családi házban él a skóciai West Lothianban. Annyi pénze volt, hogy a világ bármely táján házat vásárolhatott volna, de ő mégis inkább a gyerekkori, négy hálószobás lakásukat alakította álmai otthonává.

Fotó: OK Magazin

A felújított házban, amelyet immár 60 éve otthonnak hív, elsőnek a csodálatos zongoraszobát mutatja be. A házba belépve ez az első helyiség, ami annyira impozáns, hogy egyből felhívja magára a figyelmet.

“Most kezdtem el tanulgatni, még skálázni sem tudok” – viccelődött Susan.

Fotó: OK Magazin

Az újonnan felújított konyha korábban nagyon kicsi volt, most sokkal tágasabb, és fő helyen kap szerepet benne egy fotó, amelyen Susan látható, amikor Ferenc pápával találkozott.

A nappali világos és otthonos, számos családi fotó díszíti. Susan a 7 testvér közül a legfiatalabb, régen 9-en laktak ebben a házban.

Fotó: OK Magazin

Az emeleten található az a szoba, amelyen Susan két húgával osztozott gyerekkorában, majd miután a testvérei elmentek otthonról, az övé lett. Szívesen emlékszik vissza a sarokban található lemezjátszóra, és arra is, hogy nagy The Osmonds-rajongó volt.

Édesapja az 1990-es években hunyt el, és mivel már a testvérei mind elköltöztek otthonról, Susan otthon maradt, hogy ápolja az idős édesanyját, aki 2007-ben halt meg.

Fotó: OK Magazin

“Nagyon meglepődtek, hogy a családi házban maradtam. Miért is ne tenném? Úgy érzem, anya még mindig itt van velem, nagyon sok szép közös emlékünk volt. Életem nagy részét ebben a házban töltöttem, és nem szeretnék innen elköltözni soha” – mondta.

Susan mindig is nyíltan beszélt arról, hogy egyszer szeretne találkozni élete szerelmével, és természetesen ő is odaköltözhetne majd, ha szeretne. Susan-t egyetlen dolog bántja egy kicsit az életben, mégpedig az, hogy mindig is szeretett volna anya lenni.

“Soha nem volt saját gyerekem, ezt nagyon sajnálom. Szeretem a gyerekeket, jó velük lenni” – mondta.

A 60 éves énekesnő reménykedik, hogy talán még lehetne örökbefogadó-, vagy nevelőszülő egy olyan gyerek számára, aki biztonságos és szerető otthonra vágyik.

“Gyönyörű házam van, miért ne osztanám meg?” – mondta.

Hirdetés
Hirdetés

Színes

Hírek