KezdőlapHírekFalusi Mariann elárulta, miért nem született gyereke

Falusi Mariann elárulta, miért nem született gyereke

-

A Padödö énekesnője elárulta, miért nem lett gyereke.

Falusi Mariann elárulta, miért nem született gyereke

Hirdetés

Falusi Mariann az ATV-n futó Sorok között Lutter Imrével című műsorának vendége volt, ahol beszélt arról is, hogy miért nem született gyereke. Az énekesnő elmondta, nincs baja a gyerekekkel, szeret velük játszani, de nem a végtelenségig.

„Szeretek gyerekekkel játszani egy meghatározott ideig. De rohadt idegesítő is tud lenni, és szerintem az hazugság, amikor valaki azt mondja, hogy nem idegesíti a saját gyereke! Egyébként pedig nem volt olyan, akivel azt mondtam volna, hogy vele el tudom képzelni az életem” – fejtette ki Mariann.

Hirdetés

Az énekesnő azt is elárulta, komoly trauma is áll amögött, hogy végül nem vállalt gyereket.

„Ráadásul fizikai problémáim voltak a gyerekvállalással kapcsolatban. Farfekvéssel jöttem világra és rátekeredett a köldökzsinór a nyakamra. Ez egy egész életre szóló traumát jelent nekem. A pszichológus szerint ez a gyerekekhez és a szüléshez való viszonyom is meghatározta” – tette hozzá Falusi Mariann.

Hirdetés
RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Hirdetés

    Színes

    Hírek