KezdőlapTVCsiszár István Freddie Mercury képében szántotta fel a Sztárban Sztár leszek! színpadát

Csiszár István Freddie Mercury képében szántotta fel a Sztárban Sztár leszek! színpadát

-

Csiszár István olyan elképesztő produkciót nyújtott a Sztárban sztár leszek! döntőjében, amivel méltán nyerte meg a TV2 tehetségkutatóját.

Csiszár István Freddie Mercury képében szántotta fel a Sztárban Sztár leszek! színpadát

Hirdetés

Őrjöngött a közönség és a mesterek Csiszár István produkciója után, melyben Freddie Mercury-t idézte meg a Sztárban sztár leszek! színpadán. Nem véletlen, hogy döntős produkciója után meg is nyerte a TV2 tehetségkutató műsorát.

Csiszár István produkciója annyira jól sikerült, hogy a mesterek állva tapsoltak neki, majd odament hozzá és megölelte örömében.

Hirdetés

„Pisti az a játékos volt végig a műsorban, aki a legkiegyensúlyozottabb, aki soha nem csinált olyan produkciót, amit nem tudtunk volna méltatni” – mondta Majka, majd hozzátette: „Lehet, hogy megnyerted a versenyt ezzel a produkcióval”

„A torkom elszorult, olyan szinten megidézted Freddie Mercury-t” – mondta Tóth Gabi.

A versenyző második produkciójában Miklósa Erikával lépett színpadra, Zámbó Jimmy-t alakította.

Hirdetés
Hirdetés

Színes

Hírek