Elindult az X-Faktor 10., jubileumi évada, amely máris egy durva szóváltással indult Gáspár Laci és egyik versenyző között, aki kegyetlenül megsértette a mentort.
Olvasd el ezt is: Leállította az esküvőt az apa, majd megragadta lánya nevelőapjának kezét: „Valami különleges fog történni”
Miután Vörös László saját dala nem nyerte el Gáspár Laci tetszését, úgy döntött, meg se hallgatja a többiek véleményét, inkább egyből támadásba lendül. Olyan vádakkal illette a mentort, amit természetesen ő sem hagyhatott szó nélkül…
„Lacikám, szóval neked nem tetszett?” – kérdezte László druszáját, miután a mentor leintette a dalt.
„Nekem? Nem!” – válaszolt vissza Gáspár Laci.
„Ennek ellenére, hogy nem tetszett a szám, ahogy most kinézel, szeretnék adni neked egy edzéstervet, hogy valahogy jól nézzél ki. Most úgy nézel ki, mint egy három hónapos terhes” – vágott vissza Vörös László, majd hozzátette, sokkal jobban néz ki mint a mentor.
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
Ezután valódi szócsata következett a két László között, amit lent megnézhetsz!