Biztos veled is előfordult már, hogy kinyitottad a szekrény ajtaját, végignéztél a ruháidon, és úgy érezted, nincs egy rongyod, amit viselhetnél. Ezzel a problémával sokan szembesülünk. De azt már annál kevesebben tudatosítják magukban, hogy van a szekrényükben jó néhány darab, amit összesen egyszer vagy kétszer vettek fel. Egyes statisztikák szerint a fogyasztók 60%-kal több ruhát vásároltak 2014-ben, mint 2000-ben, de csak fele annyi ideig tartottak meg egy-egy ruhadarabot.
Julia Mooney, New Jersey-i rajztanár, belegondolt, milyen negatív hatással van a gyorsan változó divat a társadalomra és a környezetre, és riasztónak találta ezt a gondolatot. Ezért úgy döntött, meglepő módon hívja fel az emberek figyelmét a problémára, és megpróbálja a fenntartható fogyasztásra ösztönözni mindazokat, akiket csak el tud érni szokatlan kihívásával.
Julia 2018. augusztus elején osztotta meg első bejegyzését az Instagramon. Bejelentette, hogy kihívás elé állítja magát, és 100 napig ugyanazt a ruhát viseli. Mivel bizonyos kérdésekre már az első perctől számított, azonnal tisztázta is azokat bejegyzésében: „Undorító? Nos, ki fogom mosni a ruhát. Unalmas? Igen, biztosan. Szeretem kifejezni magamat az öltözködésemmel, mint sokan mások.” Azt is hozzátette, hogy ha a ruha közben elszakad, majd megvarrja, és a munkához kötényt fog használni, hogy lehetőleg elkerülje a festékfoltokat.
Juliát részben az egyszerűségre való törekvés motiválta. Elmondta, így legalább már nem kell minden nap azon gondolkodnia, vajon mit vegyen fel aznap, ami 2 gyerek mellett, akiknek reggel 6:30-ra szintén el kell készülniük, jelentősen megkönnyíti az életét. Ugyanakkor ezzel helyet is felszabadít, mert minél kevesebb ruhája van, annál kisebb helyet foglalnak.
Amikor döntését elmagyarázta a lányának, kitért még egy fontos részletre, a dolog társadalmi vonatkozására. Mivel az emberek hatalmas mennyiségű ruhát vásárolnak olcsón, ez arra kényszeríti a vállalatokat, hogy külföldre költöztessék a gyáraikat, olyan országokba, ahol a munkaügyi törvények nem védik a munkavállalókat. Sok országban például alulfizetik a ruhagyártásban dolgozókat, és sokszor gyerekeket is alkalmaznak. Néhány munkavállaló 3,5-ször alacsonyabb bért kap, mint amennyi az „alapellátásokkal járó tisztességes élethez” szükséges.
A gyorsan változó divat nyomást gyakorol az egész termelési infrastruktúrára, és olyan helyzethez vezet, ahol a nyereség fontosabb, mint az emberek jóléte.
A felelőtlen fogyasztás ugyanakkor környezeti problémákhoz is vezet. Egy farmernadrág gyártása ugyanannyi üvegházhatású gáz kibocsátásához vezet, mintha megtennénk körülbelül 112 km-t autóval. Egyetlen pamut póló elkészítéséhez 2700 liter víz szükséges, ami elegendő lenne egy átlagember vízigényének kielégítésére 3 – 3,5 évig.
Néha előfordul, hogy megvásárolunk egy-egy ruhát, anélkül, hogy biztosak lennénk benne, hogy viselni fogjuk. De ha figyelembe vesszük a fenti tényeket, és tudatosabb döntéseket hozunk, könnyen elkerülhetjük ezt a helyzetet.
Julia arra ösztönzi az embereket, hogy gondolják meg alaposan, mielőtt belépnének a „vásrálás-viselés-eldobás-vásárlás” ördögi körébe. Véleménye szerint nem szabad engednünk, hogy a kultúránkat az szabályozza meg, amit viselünk, nem pedig az, ahogy cselekszünk. Ezzel a 100 napos kihívással Julia nem azt próbálta elérni, hogy mindenki ugyanazokat a ruhákat viselje újra és újra, hanem azt akarta megmutatni, hogy valójában nincs szükségünk annyi új ruhára. Ahelyett, hogy arra fordítanánk az energiánkat, hogy jól nézzünk ki, több figyelmet fordíthatnánk a saját személyes fejlődésünkre, és arra, hogy jó emberek legyünk.
A kihívás ideje már lejárt, és Julia már nem viseli minden nap ugyanazt a ruhát. De jelentősen kiürítette a szekrényét, és most ragaszkodik a fenntartható divat megközelítéshez.
Továbbra is terjeszti elképzeléseit, és reméli, hogy minél több embert meggyőzhet. A kezdeményezéshez többen is csatlakoztak, #OneOutfit100Days hashtag-gel, és több résztvevő is osztott meg képeket a kihívásról.
