Negyven év telt el azóta, hogy a világhírű ABBA 1981-ben kiadta utolsó, The Visitors című stúdióalbumát. Azóta többször is felröppent a hír, hogy az együttes ismét összeállna, vagy legalább egy utolsó koncert erejéig ismét felidézné a régi szép idők emlékét, aztán mégsem történt semmi konkrétum. Most azonban, vége a találgatásoknak! Az együttes idén valóban visszatér, és két új dallal is meglepi a rajongóit.

Nem más, mint Björn Ulvaeus, az ABBA egyik frontembere jelentette be a napokban, hogy minden idők egyik legsikeresebb együttese 2021-ben ismét összeáll, és két új dalt is piacra dob, a közönség nagy örömére.
„Új zene lesz ebben az évben, ez tiszta, és már nem csak egy lehetőségről beszélünk, hanem tényleg meg fog történni.” – nyilatkozta az énekes a The Herald Sun című napilapnak.
A 76 éves sztár kihangsúlyozta, a rajongók készpénznek vehetik az ABBA 2021-es visszatérését, mint ahogyan azt is biztosra veheti a közönség, hogy új dalok is érkeznek tőlük, még az idén! Negyven éves szünet után, ez egy felvillanyozó hír, melynek minden ABBA-fan örülni fog.
Az ABBA a régi felállásban lépett be ismét a stúdióba: Björn Ulvaeus, Benny Andersson, Agnetha Fältskog és Anni-Frid Lyngstad közös erővel látott újra munkához.
„Nagyon, nagyon jó barátok vagyunk. Negyven év után először, mi négyen, ismét egy stúdióban tartózkodunk.” – fogalmazott Björn. Hozzátette: „Nehéz szavakba foglalni, de nagyon erős kötelék van közöttünk.”
Az ABBA legutóbb 2018-ban jelentette be a hírt, miszerint újra összeáll, és új dalokkal tér vissza. Az 1983-ban, virágkorában felbomlott együttes azonban kénytelen volt lefújni az akciót, mielőtt még bármi konkrét történhetett volna. Így a várva várt I Still Have Faith In You és a Don’t Shut Me Down című dalok, illetve az ABBAtar nevű holografikus turné is elmaradt, a pandémia miatt.
Az ABBA több mint 400 millió albumot adott el, és számtalan világsláger fűződik a nevéhez. A rengeteg elismerés mellett, melyet karrierje során bezsebelt, 1974-ben, az együttes Eurovízió-győztes is lett, a népszerű Waterloo című szerzeményével.
