Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Doily.hu exkluzív Facebook csoportjába!

Teljesen összeomlott a gyásztól Delhusa Gjon fia, Maximilien, aki kislánya miatt próbál erős maradni. Az énekes családja most össszefogott, egy emberként állnak a gyászoló apuka mellett.

Mint ahogy azt a Doily.hu is megírta, elhunyt Delhusa Gjon menye, aki három hónappal ezelőtt adott életet az énekes második unokájának. A családot megrázta a fiatal nő halála, összefogtak, hogy a kislány a lehető legnagyobb biztonságban nőhessen fel.

“Rettentő fájdalommal szeretném tudatni veletek, hogy drága gyönyörű feleségem, Delhusa-Baranya Nóra a mai napon este fél kilenckor eltávozott közülünk. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki az élete során örömöt és vidámságot hozott az életébe. Számomra az életem értelme volt, ő volt a mindenem” – írta közösségi oldalon Delhusa Gjon fia.

A Blikk úgy tudja, a fiatal édesanyát néhány nap alatt vitte el egy agresszív betegség. A lap megkereste Maximilient is, aki teljesen összetört felesége halál után.

“Életem szerelme halt meg, akivel az egész jövőmet terveztem, összeomlott minden körülöttem” – nyilatkozta a lapnak megtörten Maximilien.

A Blikk megkereste Delhusa Gjont is, aki elmondta, összefognak és felnevelik a kislányt.

“Érkezünk és elmegyünk, miközben mindig új feladatokkal kell megküzdenünk. Összefogunk és együtt felneveljük ezt a kisbabát” – mondta a Blikknek megtörten Delhusa Gjon, aki nemrég még boldogan és büszkén nyilatkozott január közepén született második unokája érkezéséről.

Nóra és Maximilien másfél éve házasodtak össze, nagy boldogságban kezdtek neki a közös életüknek, kislányuk, Zoé három hónappal ezelőtt született.