Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Doily.hu exkluzív Facebook csoportjába!

Curtis folytatja az akciót, ezúttal Szabó Ádám a bajtársa!

Az újpesti rapper legutóbb a „Fáradt lélek”-ben mutatta meg színészi tehetségét, a sztár pedig emelte a tétet, hiszen a Szabó Ádámmal közös „Ez vagyok én” megdöbbentően profi lett. A páros Oscar-díjas alakítást hoz 3 és fél perben. Na, és persze a zene sem piskóta!

„A dal és a klip az igazi barátságról szól, legalábbis számomra. A feltétel nélküli, őszinte barátságról, ami legyőzhetetlen. Amikor van egy olyan ember, akivel megoszthatod az örömödet, bánatodat. Azt gondolom, hogy ez ugyanannyira fontos, amint az, hogy megtaláld az igaz szerelmet az életedben” – fejti ki Curtis.

„Ahogy mondod!” – vágja rá Szabó Ádám, akivel szinte elválaszthatatlan barátok lettek. „Az egyik tévés műsor felvétele alatt lettünk igazán jóban, Curtis végigdrukkolta velem az egész évadot, a jó kapcsolat pedig utána is megmaradt. Nem csak ugratjuk egymást, hanem a bajban is társként számíthatunk a másikra” – tette hozzá.

A páros először dolgozott együtt, barátságuknak köszönhetően pedig remek szerzeményt hozott össze. A szöveget és dalt is közösen írták, ahogy a klipben is bajtársként alakítanak. A videó parádésra sikeredett, igazi mestermű, ami nem is csoda, hiszen Jimy J. Hollywood rendezte, aki korábban már többször is dolgozott Curtissel, legutóbb például a „Fáradt lélek”-ben.