Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Doily.hu exkluzív Facebook csoportjába!

Az énekes kemény hónapokon van keresztül.

Hónapokig feküdt kórházban Demjén Ferenc, aki két combnyaktörést és egy agyérgörcsöt élt túl, utóbbi miatt kómában feküdt, amit kemény rehabilitáció követett.

“Volt olyan pillanat, amikor úgy nézett ki, hogy átbillenek a túloldalra. De akkor is azt mondtam, hogy bármilyen hihetetlen, egy percig nem éreztem fájdalmat, ha menni kell, hát menni kell, nem is olyan szörnyű, fájdalmas ez…” – mondta a zenész a Story magazinnak.

Az énekes a hosszú hónapok után már jól van.

“Most már elárulhatom, legyőztem két combnyaktörést, egy agyérgörcsöt, kómát, és végigcsináltam egy kőkemény rehabilitációt. De itt vagyok, s leszek… Jól vagyok, persze minden relatív, mihez képest vagyok jól. (…) Újra meg kellett tanulnom járni. Az egyik törésemet megműtötték, a másik lábamnál szerencsére nem mozdult el a csont, így nem volt szükség beavatkozásra. Az újságok azt írták, balesetet szenvedtem, de nem tudom, baleset-e, ha az ember eszméletét vesztve elesik… Aztán következett az agyérgörcs és a kóma. Mint utólag megtudtam, a szakemberek akkor azt mondták, hogy ha három héten belül felébredek, van esély arra, hogy maradandó károsodás nélkül túléljem az egészet. Nos, én a hetedik napon ébredtem fel…” – mesélte Demjén Ferenc.

Csoda, hogy él és újra színpadon állhat Demjén Ferenc, aki legyőzött két combnyaktörést, egy agyérgörcsöt, kómát, és…

Geplaatst door Story op Woensdag 11 december 2019