A szülők bármit megadnának, és szinte bármire képesek annak érdekében, hogy a kisbabájuk a lehető leghamarabb elaludjon. Erre a legjobb megoldást sokszor a zene jelenti – a lágy, kellemes dallamok általában sikeresen álomba ringatják még a legvirgoncabb kisgyermeket is.
Míg egyes babák a fehér zajokra buknak, addig mások a zenevilág legnépszerűbb előadóinak a dalaitól nyugszanak meg. Ezért minden szülőnek ott lapul a tarsolyában az összeválogatott lejátszási lista, melyet szükség esetén azonnal bevethet.
A Durham Egyetem kutatóinak a figyelmét is felkeltette a téma, azért a Spotify-on elemezgetni kezdték a dalokat, melyeket a szülők a leggyakrabban válogattak be a bölcsődalok/altatódalok kategóriájába. Összesen 4500 szerzeményt találtak, melyek közül a legnépszerűbb a U2 1992-ben kiadott slágere, a One volt.
Mint kiderült, a ballada több olyan tényezőt is magába foglal, melytől a gyerekek percek alatt elalszanak: egyszerű a ritmusa, lágy a dallama, könnyen beférkőzik az ember bőre alá, a dalszövege fülbemászó, rengeteg az ismétlődő verssor, az ének pedig hangszínben és hangmagasságban is megfelel annak, ahogy egy anya énekel a gyermekének.
A te gyerekednek melyik a kedvence?