Magyarország nem jutott be az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe.
Olvasd el ezt is: Leállította az esküvőt az apa, majd megragadta lánya nevelőapjának kezét: „Valami különleges fog történni”
Kedd este tartották az Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjét, amelyben Pápai Joci is fellépet, Az én apám című dalával.
A magyar énekes hetedikként állt a Tel Aviv-i színpadra, ezzel pedig történelmet írt, hiszen ő volt az első magyar előadó, aki kétszer is részt vett az Eurovízión. Győzelemre viszont esélye nem lesz, ugyanis Magyarország nem jutott a dalverseny fináléjába.
Az én apám című dalt Pápai Joci Molnár Ferenc Caramellel közösen írta a dalt. Produkcióját egyedül adta elő a színpadon, a két vokalista, Katona Petra és Feng Ya Ou Ferenc a színfalak mögül támogatta.
A szombati fináléba bekerült a ciprusi Tamta, a szlovén Zala Kralj és Gasper Santl, a cseh Lake Malawi, a fehérorosz Zena, a szerb a hat év után visszatérő Nevena Bozovic, az ausztrál Kate Miller-Heidke, az izlandi Hatari, az észt Victor Crone, a görög Katerine Duska, valamint a másodszor induló San Marinó-i Serhat.
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén