Az X-Faktor 2018-as évadának győztese a USNK lett.
Olvasd el ezt is: „Igazi magyar lány voltál” – magyar népdalt énekelt a román tehetségkutatóban a 16 éves lány
A versenyzőknek öt héten át tartók kemény küzdelemben kellett bizonyítaniuk, hogy ők a legjobbak. Végül ByeAlex mentoráltjai szerezték meg a végső győzelmet.
Az X-Faktor nyolcadik évadának hatalmas újítása a székes megmérettetés volt, amely négy héten át még izgalmasabbá tette a versenyzők küzdelmét. Az ötödik élő showban már nem a székek, hanem a végső győzelem megszerzése volt a cél. A döntősök: Tamáska Gabi, a Stolen Beat és az USNK négy produkcióval készültek, ám volt, aki nem adta elő az összes dalát.
A nézők már a produkciók közben szavazhattak az RTL 24 applikációján és sms-en arról, kiket szeretnének látni a döntő második felében. Amikor a versenyzők előadták a mindkét produkciójukat, leállították a szavazást és kiderült, hogy Tamáska Gabi lett az X-Faktor 2018 harmadik helyezettje. A versenyben maradt két zenekar a Stolen Beat és az USNK pedig még két dallal bizonyíthatott.
Végül a nézők szavazatai alapján USNK lett az X-Faktor 2018 győztese.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
A verseny első élő adásában kijött a srácok első videóklipje, amelyet itt nézhettek meg.