Meghan Markle sussex-i hercegnő a képeken, felvételeken mindig nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak, mosolygósnak tűnik, viszont úgy néz ki, hogy az első gyerekével várandós egykori amerikai színésznő a beosztottjaival már kevésbé türelmes és megértő.

A brit Daily Mail lap beszámolója szerint, Meghan személyi asszisztense, Amy Pickerill azért hagyta ott a hercegnőt, mert az eléggé nehéz eset, és a Kensington palota többi személyzetével is gyakran szurkálódik, undokul bánik.
“Meghan úgy érkezett a királyi családba, mint aki felsőbbrendűnek tartja magát, és az elvárásai is egyre magasabbak lettek. A királynőnek pedig nem tetszik, ahogy Meghan a palota beosztottjaival bánik, és ezt több alkalommal is szóvá tette” – idézi a lap a titkos forrást.
A királyi házból érkező bennfentes információk szerint az udvar megdöbbenéssel vette tudomásul Pickerill távozását, hiszen addig remek munkát végzett, meg voltak vele elégedve, sőt, az egyik legjobb személyi asszisztensnek tartották.
Meghan helyzetét rontja, hogy Pickerill már a harmadik személyi asszisztens, aki nem akar az újdonsült hercegnővel együtt dolgozni, és mindössze 6 hónap telt el, mióta beházasodott a királyi családba.
