Elszabadultak az indulatok Puskás Peti és Gáspár Laci között az X-Faktor első élő adásában.
Olvasd el ezt is: „Igazi magyar lány voltál” – magyar népdalt énekelt a román tehetségkutatóban a 16 éves lány
Szekér Gergő utolsóként lépett színpadra az X-Faktor szombat esti, első élő adásában, ám a produkciója, melyben Mester Tamás ‘Altass el’ című dalát adta elő, kemény kritikákat kapott, főleg Gáspár Lacitól.
Gáspár Laci szerint Szekér Gergő dala nem volt kidolgozva, és Peti nem hallotta, mit kellett volna megváltoztatni a produkcióban. Mentortársa azonban nem tudta visszafogni az indulatait, és üvöltve ment szembe Laci véleményével: „Laci, nem te vagy az egyetlen zenész!”
„Többször észrevettem ebben az évadban, hogy sajnos nem figyelsz oda, és, amit meg kell hallani, nem hallottad meg.” – vágott vissza Gáspár Laci, aki hozzátette, mérges, mert Szekér Gergő a mezőny legjobb énekese, de ezt nagyon elszúrta.
Végül az egymásnak feszülést ByeAlex állította le: „Nyugodjatok le!”.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
Produkciója ellenére Szekér Gergő ott lesz a következő élő adásban is, szombaton Urbanovics Vivien, Ölveti László és Balog Janó búcsúzott a versenytől.
Szekér Gergő: Altass el (Mester Tamás)
Ezt már olvastad? Meggyilkolták az idei X-Faktor versenyzőjének édesanyját