Már elmúlt 92 éves, de Erzsébet királynőnek esze ágában sincs lassítani az uralkodói tempón, továbbra is kitűnő egészségi állapotnak örvend, így már 65 éve, hogy brit trónon ül. Négy gyereke, 8 unokája és szintén 8 dédunokája van.

És mivel édesanyja 101 éves korában hunyt el, vannak akik meg vannak győződve arról, hogy Erzsébet királynő még legalább 8-10 évig az ország élén fog állni, mint államfő.
De vajon mitől ilyen fitt a brit királynő?
A Helmingham Park birtokosa, Lord Timothy Tollemache szerint II. Erzsébet talán egy különös szokásának köszönheti hosszú életét és egészségét – adja hírül a The Times.
Az uralkodó minden évben részt vesz az angliai Suffolk-i Helmingham Park béli vadászaton, aminek végén a királynő egy elhalt, óriási tölgyfa belsejében lévő üregbe helyezkedik el, és whisky-zik.
A Zoomer szerint a brit királynő azért ilyen egészséges, mert rendszeresen figyelik egészségi állapotát, kiegyensúlyozottan étkezik, és vannak kutyái, amelyek köztudottan felvidítják az embert, serkentve a boldogsághormonok termelődését.
A brit királynő rendszeresen edz, mentális egészségére is odafigyel, stresszkezelésen is részt vesz, az elfogyasztott ételeknek köszönhetően testsúlya mindig állandó, minden nap teát iszik, mellette sok vizet fogyaszt, és sokat mosolyog.
