Harry herceg 12 éves volt, mikor édesanyja, Diana hercegnő Párizsban, autóbalesetben életét vesztette. Ez egy gyerek esetében szörnyű tragédia, ami elsősorban lelkileg megrendítő.

Az évek talán valamelyest begyógyították ezeket a sebeket, és úgy tűnik, hogy ma már Harry herceg, feleségével az oldalán, igazán boldog. És egyre jobban hasonlít az egykori hercegnőre, azt is mondhatnánk, hogy az anyja fia.
Lássuk most azt az 5 hasonlóságot, ami Harry és Diana hercegnő között van!
1. Ő a királyi ház lázadója

Ő tudja leginkább, hogy miként kell kihozni a királyi udvar tanácsosait a sodrukból, de természetesen nagy botrányokat azért nem követ el. Mindenki tudja, hogy a herceg mindig is hevesebb vérmérsékletű volt bátyjánál, akiből egy nap király lesz, így lehet ezért is megengedőbbek a kisebbik herceggel.
2. Imád jótékonykodni

Mikor nehéz idők jártak felette, Diana tudta, hogy a jótékonysági akcióival mindig egyensúlyba tudja hozni a dolgokat a lelkében, ezért indított kampányt a AIDS-ben szenvedők megsegítésére is. Harry is létrehozta a jótékonysági szervezetét, a Sentebale-t, így folytatva édesanyja hagyatékát.
3. Az édesanyja szokásait örökölte

Ha valaki megfigyeli a herceg mozdulatait, mosolyát, habitusát, akkor egyértelmű, hogy Diana köszön vissza bennük. Harry is rendkívül érzékeny, empatikus, és ahogy édesanyja, időnként ő is az ajkaiba harap.
4. Mindkettőjük fontosnak tartja/tartotta az értelmileg sérültek segítését

Vilmos és Harry herceg is teljesen nyitott és segítőkész azokkal szemben, akik mentális problémákkal küzdenek. E mögött valószínű az áll, hogy édesanyjuk is súlyos depresszióban szenvedett házassága alatt, ezért tartják mindketten fontosnak, hogy az ilyen emberek minél szakszerűbb ellátásban részesüljenek.
5. Két lábbal áll a földön, és nagyon kedves

Csak rá kell nézni azokra a fotókra, amelyen Harry herceg gyerekek között van. Látszik rajta, hogy imád velük játszani, a betegeket megvigasztalja, erőt ad nekik, elbeszélget velük, és ami a legfontosabb, megöleli őket. Mert ezt tanulta az édesanyjától.
