Call Me Sir címmel, megjelent a Train legújabb felvétele. A dalt egy dalszöveges videó kíséri, a történetét pedig a való élet ihlette.
Olvasd el ezt is: „Igazi magyar lány voltál” – magyar népdalt énekelt a román tehetségkutatóban a 16 éves lány
Lassan besétálunk a nyárba, és ez a zenei kínálaton is megérződik. A meleg nyári estéket idéző dalok ugyanis úgy nőnek ki a zene mezején, akár a gombák. És míg egyesek a szórakozóhelyeket és a partihangulatot célozzák meg, addig mások a romantikázást részesítik előnyben – ilyen a Call Me Sir is, melyet három nagyszerű zenész és csapata gyúrt össze: Pat Monaham és a Train, a country-csillag Cam, valamint Travie McCoy, akit a Gym Class Heroes vokalistájaként ismerhettünk meg.
A Train frontembere szerint, a felvételt az a csodálatos érzés ihlette, amikor a felesége karjaiban lehet: „Ez egy színigaz történet, és őrülten tetszik a csengése, melyet Camnek és Travie-nek köszönhetek. Remélem, hogy a közönség is legalább annyira fogja szeretni ezt a dalt, mint ahogyan mi szeretjük elénekelni.” – fogalmazott Pat Monahan.
A Train egy San Franciscoból származó amerikai zenekar. 1993-ban alakult, és olyan dalok által vált népszerűvé, mint a Meet Virginia, a dupla Grammy-díjas Drops Of Jupiter vagy a Drive By.
Neked hogy tetszik az új Call Me Sir?
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”