Izgalmas szerzeménnyel folytatja új nagylemezének népszerűsítését az Oasis volt énekese. Noel Gallagher és zenekara, a High Flying Birds, most egy gyönyörű világról dalol, a felvétel pedig a Prodigy stílusára emlékeztet, némi gitárszólóval és gyártási effektusokkal fűszerezve.
Olvasd el ezt is: „Igazi magyar lány voltál” – magyar népdalt énekelt a román tehetségkutatóban a 16 éves lány
Az It’s A Beautiful World az együttes Who Built The Moon? című stúdióalbumáról származik, és Noel Gallagher saját szerzeménye. Az énekest David Holmes producer és dalszerző segítette a munkában, aki egyébként olyan nagyszerű betétdalok kivitelezője, mint az Ocean’s Eleven vagy a Buffalo Soldiers című filmeké.
A szakember az új lemez létrehozásában is résztvett, ezzel kapcsolatban pedig a következőket nyilatkozta: „Az emberek meg fognak lepődni. Szerintem igenis szeretik Noelt, és egy nagy, merész albumot várnak el tőle, egy igazi up-tempo monstrumot – Noel zenéjének nagy része mid-tempo… Szóval az úgy nagylemez szórakoztató lesz!” – lelkendezett David Holmes.
Az Oasis volt tagja 2015 októberétől dolgozik a harmadik szólóalbumán. A korong körüli gyártási munkálatok idén júniusban zárultak le, ezzel azonban még nincs vége a folyamatnak. Az anyagnak ugyanis egy alapos csíszoláson is át kellett esnie, amit az együttes az utolsó pillanatig hosszabbított.
„Nem hinném, hogy valaha is készítünk még egy ilyen albumot, mint ez. Érdekes, hogy múlt pénteken például, még a vezérlésnél is változott a tartalma. Csak figyeltem, ahogy olyan dolgok kerülnek fel rá, melyekről sosem hittem, hogy rajta lesznek. És pontosan a keverés utolsó napján döbbentem rá, ’mi a pokol lett ebből a dalból?’. Te érted ezt? És a lemez mégis nagyon jó lett, éppen ezért.” – részletezte Gallagher.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
Neked hogy tetszik az It’s A Beautiful World?