KezdőlapFilm8 csodálatos filmalkotás, amelyet a való élet ihletett!

8 csodálatos filmalkotás, amelyet a való élet ihletett!

-

Mindannyiunknál egyszer betelik a pohár, és eljön az a pillanat, amikor elégedetlenek vagyunk, többet akarunk, beleuntunk már a mindennapjaink szürkeségébe. Te is épp ebben az „pokoli az életem” csónakban evezel? Az alábbi filmeket akkor neked válogattuk össze!

Ezeket a moziprodukciókat a való élet ihlette. Ha végignézed őket, a legigazabb érzéseket támasztják fel benned, melyekről már azt hitted, rég kikoptak belőled. A történetek bebizonyítják, minden lehetséges, és a belső erő, ami benned lakozik, egy isteni ajándék!

Hirdetés

A turné vége

8 csodálatos filmalkotás, amelyet a való élet ihletett!

Életrajzi dráma, James Ponsoldt rendezésében készült. Egyike a műfaj legjobb filmjeinek. Mindössze öt napot mutat be David Lipsky riporter életéből, amit David Foster Wallace-szal közösen tölt el 1996-ban, az Infinite Jest című kiadványa publikálása után.

Hirdetés

A film két főszerepét  Jesse Eisenberg és Jason Segel alakítja, őket azt hiszem senkinek sem kell már bemutatni, hiszen előbbit a Facebook-filmből ismerhetik sokan, míg Jason Segel már azoknak is nagyon ismerős lehet, akik imádták az Így jártam anyátokkal című sorozatot.

A két színész nagyívű alakítása és a filmben lévő lebilincselő párbeszéd teszi a filmet azzá, amivé lett. Az alkotás nálunk sajnos nem került forgalomba, de ha teheted nézd meg eredetiben, legalább a nyelvtudásodat is fejleszted.

Eredeti cím: The End Of The Tour (2015)
Színészek: Jesse Eisenberg, Jason Segel

Tracks

Robyn Davidson önéletrajzi regényén alapszik, és egy nő utazását mutatja be a kegyetlen ausztrál sivatagban. Az írónőt Mia Wasikowska alakítja, akit a kutyája, négy teve és egy fényképész kísér el az úton. Bár Robynnak segítségére van, a pasas irritáló tényezővé válik, ugyanakkor a nő érzelmileg is vonzódni kezd hozzá…

Eredeti cím: Tracks (2013)
Színészek: Mia Wasikowska, Adam Driver

1200 mérföld hazáig

8 csodálatos filmalkotás, amelyet a való élet ihletett!

A film történetét Doris Pilkington regénye ihlette, mely egy 1931-beli valós eseten alapszik. A kormány bizonyos számú bennszülöttet hurcolt el otthonról, és egy olyan táborba vitette őket, ahol megtanították arra, miként illeszkedjenek be a fehérek társadalmába.

A film konkrétan három színesbőrű kislány életét követi nyomon, akiket 1500 mérföldnyi távolságra vittek a szüleiktől. Molly, a legidősebb, azonban nem nyugszik bele a helyzetébe, és merész szökési tervet eszel ki.

Eredeti cím: Rabbit-Proof Fence (2002)
Színészek: Everlyn Sampi, Tianna Sansbury, Laura Mona

A komornyik

8 csodálatos filmalkotás, amelyet a való élet ihletett!

Elragadó történet egy afroamerikai komornyik életéről, aki nyolc elnöki családot szolgált a Fehér Házban, 1957 és 1986 között. A filmet az elnöki rezidencia egykori alkalmazottjának, Eugene Allennek az élete ihlette.

A képkockákban az Egyesült Államok történelme kel életre, a komornyik szemszögéből: az emberi jogokért kirobbanó mozgalom, Martin Luther King és J. F. Kennedy meggyilkolása, a vietnami háború és a Watergate-botrány. Cecilnek azonban nem könnyű. Neki a falakon belül és azokon kívül is helyt kell állnia.

Eredeti cím: Lee Daniels The Butler (2013)
Színészek: Forest Whitaker, Terrence Howard, Oprah Winfrey, Lenny Kravitz, David Oyelowo, Cuba Gooding Jr.

Emlékezz a titánokra

Denzel Washingtonnal a főszerepben, a film egy 1971-beli drámai esetet taglal. A Virginia-állambeli Alexandriában zajlanak az események. Herman Boone afroamerikai foci-edzőt arra kérik fel, hogy képezzen ki egy gimis csapatot, de nehézségekbe ütközik.

A játékosok elítélik őt a származása miatt, viszont ő maga sem enged a mogorvaságából. Végül minden jóra fordul: Titans név alatt összetartó, erős csapatot kovácsol, melyre egész Virginia emlékezni fog.

Eredeti cím: Remember The Titans (2000)
Színész: Denzel Washington, Will Petton, Wood Harris

A szólista

Nathaniel Ayers egy briliáns hegedűművész, de tanulmányainak második évében skizofréniát diagnosztizálnak nála. Betegsége miatt elveszít mindent: az Akadémiát , a lakását, az utcára kerül, ahol hegedülésből és csellózásból él.

Steve Lopez, a Los Angeles Times újságírója azonban felfigyel rá, és mindent elkövet, hogy visszaadja Nathanielnek az életét.

Eredeti cím: The Soloist (2009)
Színészek: Jamie Foxx, Robert Downey Jr.

Életünk apával

Maya Forbes rendezőnő és producer gyermekkorából merítve az ihletet, a film a Stuart család életét mutatja be a ’70–’80-as évek Bostonjában. Az apa arisztokrata családból származik, nem dolgozik, két lánya van, és bipoláris személyiséggel rendelkezik.

Az anyát New Yorkba szólítják a feladatai, így a gyerekeket Cameronra bízza, aki kénytelen lesz összekapni magát, és bebizonyítani, igenis tud ő a család feje lenni.

https://www.youtube.com/watch?v=fL9OGydBm08

Eredeti cím: Infinitely Polar Bear (2014)
Színészek: Mark Ruffalo, Zoe Saldana

Antwone Fisher története

Bár a Tengerészet pszichológusához küldik, Antwone Fisher továbbra is dacol, bezárkózik és semmit sem mesél az életéről. Lassan ugyan, de felenged, és megosztja a fájdalmas múltját. A film egy megrázó drámai történet, valós eseményekkel, és Denzel Washington rendezői pályafutásának első végterméke.

Eredeti cím: Antwone Fisher (2002)
Színészek: Denzel Washington, Derek Luke

Te melyikkel kezded?

Hirdetés
Hirdetés

Színes

Hírek