Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Doily.hu exkluzív Facebook csoportjába!

Minden embernek megvan a szíve párja. Létünk értelme pedig nem más, mint megtalálni őt, és életünk végéig boldogan élni vele, a közösen alapított családunk körében. Tény az is, hogy a szerelmeseket rengeteg a közös vonás láncolja össze – nemcsak a viselkedésükben vagy az elveikben, hanem még a fizikumukban is hasonlítanak egymásra.

Esküvője küszöbén, az ifjú párnak egy gyökeres változásra volt szüksége. Erre a végeredményre viszont te sem számítottál!

Az alábbi páros több mint kiváló példa a fentiekre. Évek óta a laza stílust vallották, és nem izgatták magukat azért, hogy a tökéletes külsőt mutassák. Esküvőjük közeledtével azonban úgy döntöttek, ideje változtatni úgy a megjelenésen, mint a hozzáálláson. A nagy átalakuláshoz a páros Rachel Ray műsorát kérte segítségül.

Ahogy azt a róluk készült kép is mutatja, régi külsőjük egyáltalán nem kedvezett számukra. Az elnyúlt blúzok, a kopott farmer és az ébredés után max átfésült haj egyiküknek sem vált a javára. Ezzel a stílussal Stacey sokat veszített a nőiességéből, míg Brandon bozontos szakálla csak súlyosbított az ápolatlannak tűnő megjelenésén.

Ezt már olvastad? Húsz éve nem vágatta le a haját! A nagy átalakulás után 15 évvel lett fiatalabb!

Rachel Ray szakértői azonban csodát műveltek a két szerelmessel. Ha meglátod, hogyan festenek az átalakulás után, nem fogsz hinni a szemednek! Brandon sem tudta levenni a szemét a gyönyörű menyasszonyáról, míg Stacey rendkívül büszke lehet, hogy ilyen szemrevaló vőlegényt fogott magának.