A ’90-es évek nagyszerű filmprodukciói közé sorolható az Armageddon, Bruce Willis és Ben Affleck főszereplésével. A híres Michael Bay rendezésében forgatott drámai mozifilm mega-siker volt, szuperlatívuszokkal minősítette azt a filmkritika, és a közönség is valósággal zabálta.

A képkockák vezérgondolata a Földet veszélyeztető égi katasztrófa, melyet talán sikerül elhárítani, ha a legprofibb csapat végzi el a munkát. A NASA összeválogatja az embereket, és Bruce Willis vezetésével a világűrbe küldi, hogy megsemmisítsék a sebesen közeledő aszteroidát.
Természetesen, ebből a filmből sem hiányozhat a szerelmi szál: a Ben Affleck és Liv Tyler által alakított szereplők érzelmi vonzalmának lehetünk szemtanúi, mely a film betétdalával együtt válik teljessé. Minden idők egyik legszebb balladáját énekelte el az Aerosmith, I Don’t Wanna Miss A Thing címmel, mely nemcsak főcímdalként, hanem kislemezdalként is óriási siker volt! A dalt Diane Warren szerezte.
Ezt már olvastad? 30 évvel ezelőtt minden lány felsóhajtott, ha felcsendült ez a dal! Te még emlékszel rá?
Világszerte döntögette a toplistákat, hetekig trónolt az első helyen, és még ma is nagy kedvence a közönségnek. Szerintünk a te játszási listádban is ott lapul. Igazunk van?
https://www.youtube.com/watch?v=oR68oAtWY-c