KezdőlapSzínesEgy váróteremben ülő nő gyanúsan figyeli a többi embert, akik folyamatosan felállnak,...

Egy váróteremben ülő nő gyanúsan figyeli a többi embert, akik folyamatosan felállnak, majd visszaülnek! Sokkoló kísérlet!

-

Elképesztő, hogy miként működik az emberi agy, sőt, az alábbi videót látva inkább ijesztő, hogy milyen módon követjük a társadalmi normákat, szabályokat, attól tartva, hogy nem ugyanazt tesszük, mint mások, kívülállónak fognak tekinteni.

sipszo-kiserlet

Hirdetés

A helyszín egy klinikai váróterem, ahol a kísérlet során egy sor beépített ember várakozik, hogy bejusson az orvoshoz. Közöttük van egy gyanútlan lány is. Mikor egy sípszót hallanak a beépített személyek, azonnal felállnak a székükből, majd pár másodperc múlva visszaülnek.

Így megy ez még jó párszor, majd mi történik? A lány is beáll a sorba, és ő is ugyanúgy feláll, ahogyan a többiek. És akkor is folytatja a szokást, mikor egyedül marad, sőt a legdurvább rész még csak ezután következik, mikor teljesen kívülállók érkeznek a helyiségbe, és látva a lányt, hogy a sípszóra talpra ugrik, ők is utánozni kezdik, noha a lány nem tudja megindokolni, hogy miért áll fel, csak annyit mond, hogy mikor várakozott, mindenki felállt, így ő sem akart kilógni a sorból.

Hirdetés

Érdekes, nem?

Hirdetés
Hirdetés

Színes

Hírek