A sportolás nem életkor függő, láthatjuk, hogy hajlott hátú, ősz férfiak is képesek több tonnás súlyokat emelgetni. Feltéve, ha a ráncok, és az ősz haj mögött egy sármos fiatal rejtőzik. Kenneth Laverick, az ismert sportember, gondolta kicsit megtréfálja az edzőtársait.

Kenneth egy profi smink- és maszkmester segítségével teljes egészében átalakult, vagyis öregedett vagy hetven évet. Paróka és ráncos gumiarc segítségével olyan öregembert varázsoltak belőle, hogy a saját nagyapja is megirigyelhette volna.
Felöltötte a kötött szvettert, és az élére vasalt inget, majd lebicegett a pályára. Kezdetben csak nézegette a sporteszközöket, majd egyre közelebb került hozzájuk. Ekkor már szép számban gyűltek a pálya szélén a kíváncsiskodó járókelők is.
Mikor megemelte a mázsás súlyt, mindenki tátott szájjal maradt. Ekkor előkerült a pálya legizmosabb férfija is, akivel egy kis erőfitogtatásra álltak össze. Pár kör után azonban az izmos jelentkező feladta, hiszen rájött, hogy semmi esélye nincs az “öreggel” szemben. Végezetül Kenneth még bemutatott egy-két kézenállást, és úriemberesen távozott.
Ekkor a jelenlevők már végképp nem értették, hogy hogyan csinálta mindezt a közel 90 éves, ősz hajú öreg. Még az is megtörténhet, hogy új példakép született a pályán.
