Florence and The Machine feltárta a rajongói előtt a How Big How Blue How Beautiful lemezének második fejezetét. A St Jude című dalhoz készült videóklip, akárcsak az ezt megelőző kisfilm is, Vince Haycock rendezésében készült, és folytatja a történetét annak a személyes diszkográfiai anyagnak, mely Florence Welch énekhangjával került rögzítésre.

A St Jude a második kiadott dal a How Big How Blue How Beautiful című albumról, mely várhatóan idén júniusban kerül a boltokba. A lemezt a híres producer, Markus Dravs irányításával készíti az együttes, és olyan előadókat szólaltat majd meg, mint Paul Epworth, Kid Harpoon és John Hill.
Ezzel az új diszkográfiai anyaggal Florence + The Machine el szeretne határolódni attól, amit eddig felmutatott.
„Amikor Markushoz mentünk, a lemez produceréhez, a tér és a földi elvekről beszélgettünk. A Ceremonials a hangzása által egy gleccseri, jeges falat emelt. Finomítani szerettünk volna azon, amit eddig csináltunk, és a lényegre törni.” – részletezte az új album készítését Florence Welch.
Az énekesnő az alkohollal fenntartott viszonyáról is beszélt, mely még hangsúlyosabbá tette számára a mögötte álló kaotikus év hullámvölgyeit.
„Rendkívül sebezhető voltam abban az időszakban, amikor hozzáláttunk az album rögzítéséhez. Ezért gondolom azt, hogy ez a legszemélyesebb lemez, amit valaha is kiadtunk.” – fogalmazott Florence az interjúban, melyet a BBC Radio 1-nak adott.
Lájk, ha tetszett a klip.