A békéscsabai Szabó Anita hamburgersütéssel foglalkozik, a zsűrit teljesen levette a lábáról, így a válogatáson a kék ajtón távozhatott.

Anita nehéz szívvel búcsúzott családjától, ma este reméli, hogy megkapja azt a bizonyos 70%-ot a nézőktől. A lány produkciója előtt elmondta, egyelőre csak Budapestre vett vonatjegyet, mert azt reméli, hogy bent marad a versenyben és sikerül felemelnie a falat.
Anita ma este egy Hungária slágerrel érkezett, produkciójával pedig olyan pörgést generált a színpadon, hogy a nézők 81%-ot szavaztak neki. Ő az első falemelője!
„Az a dög, ami a zsűriszobában is ott volt, most itt is megvolt.” – Feke Pali.
„Nekem nagyon bejött, nagyon örülök, picit féltem mert következő alkalommal még jobbat kell.” – Kerényi Miklós Máté.
„Egyre rövidebb a hajad, egyre jobb a hangod.” – Pásztor Anna.
