Kovács Gyopár nemcsak a hangjával, de a szépségével is levette a lábáról a zsűrit. Az éneklés mellett, színészetet is tanul a fiatal tehetség, aki ennek köszönhetően már nem érez félelmet, ha színpadra kell állnia.

Gyopár láthatóan izgult a produkciója alatt, Rúzsa Magditól hozta el a Nélküled című sikerdalt. KERO álva tapsolta meg a kislány produkcióját.
„Igazán örülök annak, hogy itt vagy. Talán 4% volt, mikor először én szavaztam igennel, azért hogy adjak egy kis erőt, mert annyira láttam, hogy el voltál anyátlanodva. Te ennél sokkal, de sokkal jobb vagy. Nem csak szép, nemcsak cuki vagy hanem iszonyat tehetséges vagy” – Mező Misi.
„Ritka, hogy valakinek ebben a korban ekkora sugara van, ilyen ereje, ilyen mélysége, ilyen létezése. Megtartani, tovább vinni.” – KERO.
„Nekem az Amerikai Szépség jutott rólad az eszembe. Egy magyar szépség vagy.” – Pásztor Anna.
