Pitbull újabb dallal promoválja következő albumát. A hagyományokhoz híven, ezúttal is egy slágergyártó zenésszel készített közös felvételt, aki nem más, mint Ne-Yo. A Time of Our Lives egy upbeat dallamokra épülő dal, melynek refrénje azonnal magával ragad, és amelyben érezhető nyomot hagy Ne-Yo zenei stílusa.
Olvasd el ezt is: „Igazi magyar lány voltál” – magyar népdalt énekelt a román tehetségkutatóban a 16 éves lány
Kettejüknek nem ez az első közös produkciója, 2011-ben ugyanis kiadták a nagysikerű Give Me Everything című dalt. Az új felvételnek pedig szintén megvan az esélye, hogy szuperslágerré váljon.
A Time of Our Lives Pitbull legújabb albumáról, a Globalization-ről való, mely hivatalosan november 24-től lesz kapható. A lemez olyan rangos énekesek nevét is tartalmazza, mint Jason Derulo, Jennifer Lopez, Chris Brown vagy Sean Paul.
Az albumról kiadott első hivatalos dal a Fireball volt, mely a 23. helyen végezte a Hot 100-ban, és amelyre Pitbull a 30-as évek filmvilágát idéző videóklipet készített.
Ne-Yo sem tétlenkedik, egy vadiúj lemezen dolgozik, melynek címe Non-Fiction, és amelynek premierjére várhatóan 2015-ben kerül sor.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
Pit Bull Feat. Ne-Yo – Time Of Our Lives (Radio Edit) by Eli Katz on Mixcloud