Visszaszerezte a legjobban kereső zenész címét Taylor Swift amerikai énekesnő, aki 2012-ben vezette a Billboard bevételi listáját, de tavaly Madonna megelőzte a rangsorban.
Olvasd el ezt is: „Igazi magyar lány voltál” – magyar népdalt énekelt a román tehetségkutatóban a 16 éves lány
A BBC News beszámolója szerint a 24 esztendős Swift 2013-ban 39,7 millió dollárt keresett zenei eladásokból, jogdíjakból és turnéival. A Billboard zenei magazin összeállításában Swiftet a countrysztár Kenny Chesney követi, a harmadik helyen pedig Justin Timberlake. Az első öt közé Bon Jovi és a Rolling Stones együttes jutott még be.
A Billboard szerint az igazi pénzt a jól fizető, élő fellépésekkel keresik a sztárok, a legtöbb jegy pedig éppen azoknak a koncertjeire fogy, akik már túljutottak lemezeladási csúcsaikon.
Swiftet is világkörüli koncertsorozata segítette az élre: annak féléves amerikai turnéja mintegy 30 millió dollárt hozott a konyhára. A fellépésekkel komoly, állítólag hétszámjegyű szponzori szerződések is jártak, ám ezt a bevételt – pontos adatok híján – nem kalkulálták bele a Billboard-listába.
Az énekesnő tavaly a nyolcadik lett a lemezeladási listán az amerikai albumokat tekintve, emellett az Egyesült Államokban tízmilliószor töltötték le számait és a sugárzási jogdíjakból származó jövedelme az ötödik legmagasabb összeg volt.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
Chesney countryalbuma 2013-ban a népszerűségi lista hetedik helyén állt Amerikában, Timberlake pedig hétéves kihagyás után kapaszkodott vissza rajongói révén a csúcs közelébe 31,5 millió dolláros keresetével.
Beyoncé tavaly év végi meglepetésalbumával a hatodik helyet szerezte meg a zenei előadók bevételi listáján, 132 előadásos Mrs Carter Show-fellépéssorozata pedig a Billboard turné toplistáján 25-ből a nyolcadik lett, és csak Amerikában 19,9 millió dollárt jövedelmezett.
A Billboard tíz listavezetője közé még Adam Levine, Luke Bryan, Pink és Fleetwood Mac is bejutott.
Madonna a tavalyi listán roppant jövedelmező világturnéja miatt előzte meg Swiftet, aki 2012-ben nem járt előadókörúton, ezért a 15. helyre esett vissza.