Király Viktor bemutatta legújabb kislemez dalához, a „Running Out Of Time”-hoz forgatott videoklipjét a VEVO-n. Nem csak a dalban, de a videoklip elkészítésében is közreműködött a zenei legenda Darryl “DMC” McDaniels, aki az amerikai, platinalemezes, Rock’n’Roll Hall Of Fame-be is beválasztott egykori RUN-DMC hip-hop csapat alapító tagja.

Galler András ’Indián’ irányításával a dalhoz illő retró hangulatú, pop-arttal fűszerezett klipet nemrég forgatták egy budapesti stúdióban, amikor DMC Budapestre látogatott, hogy segítse Viktorral közös új daluk népszerűsítését, és részt vegyenek a RUN-DMC hosszú távú partnerének és szponzorának számító Adidas egy hazai eseményén.
A Dal 2014 című magyar Eurovíziós előselejtező műsorban egyedüliként a maximális 40 ponttal a hétvégi középdöntőbe jutó „Running Out Of Time” a MAHASZ Rádiós Top 40 slágerlistán a #14 pozícióban debütált a múlt héten, megismételve Viktor tavalyi, a „2013-as év rádiós slágere” címet is bezsebelő „Fire” dalának teljesítményét, mely szintén a Top15-ben debütált (amit azután 30 hétig el sem hagyott). A „Running Out Of Time” kislemez január 6-tól elérhető az összes digitális zeneszolgáltató kínálatában, a King Music gondozásában.
Viktor A Dal 2014 mellett további TV-s szuperprodukciókban is látható lesz az év első felében, hiszen a vasárnap útjára indult Nagy Duett harmadik évadában mesterként tűnik fel Majka párja, Majoros Hajnalka oldalán, míg a tavasszal induló Az Ének Iskolája második évadában is találkozhatunk majd vele a rendkívül tehetséges gyerekek egyik tanárjaként.
