Elkészült a Gossip vadonatúj kisfilmje, melyet a „Get a Job” című dalhoz készített az együttes.

Ez a dal a 3. kislemez az „A Joyful Noise” című albumról, melyről az Associated Press azt írta: „egy olyan album, mely nélkül buli – de még iPod playlist sem – létezhet.”
Az oregoni Portlandban, a csapattal már rég együtt dolgozó Price James rendezésében készült kisfilm apróhirdetéseket jelenít meg, és eközben az újságlapok folyamatosan a magával ragadó felvétel pulzáló ritmusára váltakoznak.
A videó itt megtekinthető:
„A Get a Job azokról a gazdag gyerekekről szól, akiket még fiatalabb korunkban ismertünk. Akiknek sosem kellett dolgozniuk, de mindig volt elég pénzük bulizni és tökéletesen kinézni.” – nyilatkozta egybehangzóan a banda. „Amikor mi zsíros pólóban hazaértünk a gyorsétteremből, ahol melóztunk, akkor ők a szüleik összes pénzét táskákra meg vodkára költötték. Nagyon sokféle melónk volt az évek során, és biztos még sokféle vár ránk a jövőben is. Minden tiszteletünk és szeretetünk azoké, akik becsülettel dolgoznak, és akik előrébb viszik ezzel a világot!”
Korábbi munkahelyek:
NATHAN
Mcdonalds
Burger King
Telefonos kártyavető
Telemarketinges
Felügyelő az Evergreen State College-ben
Ügyintéző a K Records-nál és a Kill Rock Stars-ban
Jelenleg farmerként dolgozom, anyagi haszon nélkül
HANNAH
Újságkihordó
Mosogató egy német nyugdíjas otthonban
Óvszert árusító cégnél eladó
Dildó értékesítő (ez tényleg igaz, és teljesen más munka volt, mint az óvszeres cégnél eladónak lenni)
BETH
Bud’s Discount Warehouse
WalMart
Puff’s $12 Zoo
Sonic Burgers
Western Sizzlin’
A&W Hot Dogs
King’s Den Hair Dressers
Metro Clothing
Mrs. Powell’s Cinnamon Rolls
Tee’s Me
Subway
Coffee People
Black Cat Coffeehouse
Sharif’s Coffee
Torrid
A házamból fodrászszalont csináltam.
Nem is emlékszem az összes állásomra – Nathan szerint én egy profi „állásromboló” vagyok.