Az ifjú énekesnő első nagylemeze „Szeress forrón!” címmel került a boltokba néhány évvel ezelőtt, melyről három dal is a fiatal korosztály slágerévé vált.

Rami tavaly egy egészen új zenei hangzással jelentkezett, ez a „The Fun Starts” című dalban, és a hozzá készült klipben is érezhető volt.
A Puzzle saját ötletei alapján íródott, Kálmán Tamás szerző segítségével.
„Ez az első olyan dalom, amelyet teljes egészében magaménak érzek, hiszen ez az én életem” – vallotta be Rami.
„A dal arról szól, hogy az életet darabonként rakod össze, mint egy kirakós játékot: néha ugyan nehezen találod a megfelelő darabokat de végül összeáll a kép.”– tette hozzá az énekesnő.
Rami izgatottan készül a február 9-i megmérettetésre, miközben második lemeze anyagán is dolgozik.