Egy egészen új típusú koncepcióval állt elő a Magneoton Hanglemezkiadó és Management: bár a fizikai hanghordozók eladásában sincs okuk panaszra, hiszen a legutóbbi Mahasz lemezeladási listán például a TOP 10-ben 5 kiadványuk is szerepelt, ám ezentúl nem csak boltokban, kézzel fogható formában kívánják terjeszteni az új előadóik anyagát, hanem az új tehetségeket bizonyos esetekben kizárólagos digitális értékesítésre is szerződtetik.
A Magneoton első három művésze, akiknek kizárólag digitálisan jelenik meg albuma az elkövetkező hetekben:
– a HAELO a progresszív metál egyik hazai úttörője, a miskolci After-All zenekar utódjaként alakult meg. Több tagcsere után a jelenlegi felállás 2007 márciusában állt össze: miskolci, váci és budapesti tagokból.
– Pita Ramos a raggamuffin hazai helytartója, aki több milliós nézettséggel büszkélkedhet a videómegosztókon, valamint komoly rádiós támogatás is áll mögötte.
– az Empty Music pedig a The Unbending Trees-ből megismert Hajós Kristóf újabb formációja, melyet egy ausztrál DJ-vel hozott létre: ők maguk csak „digitális Cohen”-ként definiálják magukat.
Hamarosan hallhatjuk, láthatjuk őket minden csatornán, és kereshetjük zenéjüket többek között az iTunes-on!