KezdőlapHírekA BNF és Adri énekli az idei Teleton dalt

A BNF és Adri énekli az idei Teleton dalt

-

A VIVA TV a Teleton jótékonysági akcióhoz kapcsolódóan minden évben egy karácsonyi dallal is meglepi a közönséget. Idén a BNF és Adri közös produkciójával várja a televízió az ünnepeket. A slágergyanús szerzeményhez különleges klip készült, amelyben az előadók hozzátartozói is szerepet kaptak.

Hirdetés

Idén a VIVA Teleton a Mosoly Alapítvány kis pártfogoltjain szeretne segíteni. A Mosoly Alapítvány súlyosan beteg gyerekeknek szervez gyógyító foglalkozásokat, az adományok az ő gyógyulásukat segítik. Az adománygyűjtés hivatalos, Legyen egy ünnep című dalát Fehér Attila írta, a hozzá tartozó videót Gráf Péter rendezte, aki Adri korábbi, Éjfél után című klipjét is jegyzi. A forgatás egy műhóval lefújt stúdióban zajlott, ahol a sztárokat gyorsan elkapta az ünnepi hangulat. A videóban szereplő összes statiszta valamelyik énekes hozzátartozója, többek között a BNF-es Bat apukája és kishúga, valamint Adri legjobb barátnőjének kisbabája és kutyája is megjelenik a klipben.

Az énekesnő boldogan mondott igent a VIVA felkérésére.

Hirdetés

„Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy olyan neves előadók után, mint Szinetár Dóra és Falusi Mariann idén én is részese lehetek a Teleton dalnak. Külön öröm, hogy a legjobb barátnőm kislánya, Norka és kutyusuk is szerepel a karácsonyi hangulatú klipben. A forgatás minden pillanatát élveztem, bár nagyon hosszú volt, több mint tizenkét órán át tartott. Ez az első együttműködésem a BNF zenekarral, de szerencsére egyből egy hullámhosszra kerültünk. A fiúkkal együtt az lenne a legszebb karácsonyi ajándékunk, ha sok pénz gyűlne össze a Mosoly Alapítvány számára. Minden erőmmel azon leszek, hogy minél több gyereknek tudjunk örömet szerezni.” – mesélte lelkesen Adri.

A BNF a VIVA televízió VIP programjának egyik felfedezettje, amely a csatorna új és fiatal tehetségeket támogató kezdeményezése. Nick, az együttes frontembere elmondta, óriási megtiszteltetés számukra, hogy idén ők kapták annak lehetőségét, hogy megálmodják a Teleton hivatalos dalát.

„A dalt Fehér Attila írta, de én is részt vettem az elkészítésében. A zenei alapra én találtam ki az énekdallamot és a szövegírásba is besegítettem. A klippet Adri stábjával készítettük, az volt a cél, hogy egy letisztult karácsonyi videó készüljön. Nekem ugyan nem voltak ott a családtagjaim a forgatáson, mégis nagyon jól éreztem magam. Az egyik szereplő egy 4-5 év körüli szőke kislány volt, aki annyira édes és gyönyörű, hogy egyből levett a lábamról. Én is ilyen kislányt szeretnék majd egyszer.” – tette hozzá Nick.

A Teleton december 16-án jelentkezik élőben a VIVA műsorán, és már él a 06-91-33-55-33 telefonszám is, amelynek hívásával a Mosoly Alapítványt támogatja a csatorna. A szám bármelyik hálózatból elérhető, egy hívás ára bruttó 375 Ft.

A BNF és Adri Legyen egy ünnep című dalának videója megtekinthető a www.vivatv.hu oldalon.

Hirdetés
Hirdetés

Színes

Hírek