KezdőlapKoncertekGyönyörű és tehetséges énekesnővel startol a KFT decemberi Ufója

Gyönyörű és tehetséges énekesnővel startol a KFT decemberi Ufója

-

Sárközy Fanni vendégszereplésével kezdődik a KFT decemberi 28-i nagykoncertje. A tehetséges zongorista és énekesnő, aki éppen annyi idős, mint a zenekar, saját feldolgozásában adja majd elő az Arénában az együttes dalait.

Hirdetés

Bornai Tibor, a zenekar billentyűse kérte fel Fannit, indítsa el a koncertet különleges KFT feldolgozásokkal. A Mrs. Colombo és a Mizar nevű formáció művésze örömmel mondott igent a megtisztelő felkérésre, annak ellenére, hogy nagyon nehéz feladat egyedül, egyetlen billentyűs hangszerrel kiállni az Aréna közönsége elé.

„Az egyik zenész barátom mutatott egy lemezt, amelyen Fanni zongorázott és énekelt. Csodálatosan muzsikál, ennek ellenére a szélesebb közönség még nem annyira ismeri a nevét. A decemberi nagykoncerten különleges KFT feldolgozásokkal lép majd színpadra az Arénában. Egyedül kiállni egy koncerten a közönség elé óriási feladat, még akkor is, ha egy ilyen gesztenyebarna kicsi lányról van szó.” – mondta el Bornai, aki biztos benne, hogy Fanni különleges feldolgozásai közönségüknek is elnyerik tetszését.

Hirdetés

Sárközy Fanni egyidős a zenekarral, sőt, azokban a napokban született, amikor az együttes próbálni kezdett.

„Mindig is nagyon szerettem a KFT zenekart, emlékszem gyerekkoromban sokat hallgattuk otthon a Bábu vagy című kislemezt. Különleges, misztikus kapcsolatom is van az együttessel, ugyanis akkor alakultak, amikor én megszülettem. – mesélte Fanni – Nagyon izgatottan várom a koncertet, 145 dalból kellett kiválasztanom egy húsz percre való csokrot. Emiatt most sok új kedvencem lett, rengeteg friss szerelem kezdődött, de talán a Tea, a Siker, Pénz, Csillogás, az Afrika és a Balatoni nyár áll legközelebb a szívemhez. – tette hozzá a csinos művésznő.

KFT Ufóshow nagykoncert:
2011. december 28., Papp László Budapest Sportaréna

Hirdetés
Hirdetés

Színes

Hírek