KezdőlapHírekÁkos: MAHASZ-rekord. Londoni siker. Hamarosan Aréna.

Ákos: MAHASZ-rekord. Londoni siker. Hamarosan Aréna.

-

A MAHASZ április elején kiadott Single listáján az első tíz között összesen négy (!!!) Ákos-dal szerepelt: a frissen megjelent UTAZÓ maxi átvette az első helyet a több mint egy évig, 53 héten át vezető SZINDBÁD DALA kislemeztől. A TOP 10-es listán ekkor még fent volt a 111 hete megjelent MINDEN MOST KEZDŐDIK EL és A FÉNYBE NÉZZ is.

Hirdetés

A szervezőktől kapott információ szerint Ákos és zenekara a szigetország történetének leglátogatottabb magyar koncertjét adta a Troxy klubban, Londonban. Elképesztően lelkes közönség, ünnepi hangulat: köszönjük a meghívást! A fergeteges buli fotói elérhetők a Galériában! Katt IDE!

Kevesebb mint két hét múlva Ákos és zenekara nagyszabású lemezbemutató koncertet ad hazánk legnagyobb fedett csarnokában! Ákos utoljára hét évvel ezelőtt tartott önálló budapesti lemezbemutatót. A saját szervezésű arénakoncert ezért is bír különös jelentőséggel A KATONA IMÁJA esetében: a platinalemezes, Fonogram-díjas album színpadra állításával a zenekar és a műszak egyaránt bizonyítani akar. Csaknem egy éve zajlik a műszaki előkészítés: egyedi, speciális formájú színpadi tér kerül kialakításra az Arénában. A színpadtervek előnézeti képeiért katt IDE! A hónapokon át válogatott dalokat már próbákon gyakorolja a banda. A dallista teljesen megújul a nagykoncertre, az egyik dalban pedig egy duett erejéig Janicsák Veca lesz a vendég.

Hirdetés

A KATONA IMÁJA lemezbemutató koncert egyetlen alkalommal látható:

2011. május 14-én, szombaton, Budapesten, Papp László Arénában.

Az előadás után hosszabb koncertszünet következik.

A kiemelt állójegyek már ELFOGYTAK.

A maradék állójegyek a Lemezkuckóban és a GravírExpressz üzleteiben lelhetők fel.

A maradék ülőjegyek ITT, az Ákos-webáruházban!

Hirdetés
Hirdetés

Színes

Hírek