KezdőlapKoncertekNegative koncert Budapesten

Negative koncert Budapesten

-

Az új esztendő igazán sűrűnek ígérkező koncertfelhozatalát egy valódi csemege fogja megnyitni: január 16-án érkezik Magyarországra Finnország egyik legígéretesebb glam rock csapata, a Negative. Az igazi rock ’n’ roll arcokból álló bandának már nálunk is fanatikus rajongóbázisa van – hála a fergeteges eddigi koncertjeiknek -, a kemény fagyok ellenére is forró hangulat várható a budapesti Diesel klubba!

Hirdetés

A Negative-ot Jonne Aaron énekes alapította 1997-ben Finnorszában, mindössze 17 éves korában. Elkötelezettsége és kitartása meghozta a gyümölcsét, hiszen mára a zenekar nemzetközi szinten elismert, hazájukban pedig a lemezeik sorra az első helyen szerepelnek. Bár a korai hatások, mint a Haoi Rocks, Nirvana, Aerosmith, Guns ’n’ Roses, Queen és a Plink Floyd érezhetőek voltak a dalaikban, mégis egy egyedi és sokszínű összképet sikerült kialakítaniuk, ami a Negative sajátjának tekinthető. Klasszikus felfogásban íródott, igazi érzelmekben gazdag rockzene.

Az eddig megjelent négy stúdióalbumot és egy dvd-t 2010-ben követte az igazi áttörésnek elkönyvelt Neon című lemez, aminek bemutatkozó turnéjával érkeznek most hozzánk is. Eddig főként Európát és Ázsiát sikerült elvarázsolniuk érzelemgazdag rock ’n roljukkal – most itt az idő, hogy az egész világot elvarázsolják! Ehhez mérten az említett lemezanyagon már az USA-ban dolgoztak sztárproducerek közreműködésével, és az első videoklipet is Los Angelesben forgatták, ami az alábbi linken meg is tekinthető:

Hirdetés

Akár még az is előfordulhat, hogy a jövő generáció stadion-rock bandája lesz a Negative, ezért meg kell ragadni minden kínálkozó lehetőséget, amíg klubokban, közvetlen közelről lehet átélni a koncertjeik által nyújtotta élményt. Egy olyan zenekarról beszélünk, akikért nem ciki rajongani, és ezt a bulijaikon az első sorokban gyülekező fanatikusok tökéletesen alátámasztják.

A Negative managementje bemelegítésnek a budapesti Moulin Rose-t választotta. A néhai Gyöngyvér tagokat (nevezetesen a dalszerző-énekes párost Mazit és Eriket) is magában foglaló banda pedig kétség kívül kiváló választás, hiszen a koncertjeiken ők is törekednek az egyéni hangulatvilágra és a professzionalizmusra. A két csapatot tehát január 16-án a budapesti Diesel klubban tekinthetjük meg, a bulira jegyeket vásárolhatunk a Ticketportal országos bolthálózatában – köztük az ismert rockboltokban – továbbá a www.ticketportal.hu oldalon is, az otthoni jegynyomtatás lehetőségével.

A Concerto Music bemutatja: Neon European Tour

2011. január 16., vasárnap 19.00 óra

Budapest, Diesel

Negative, Moulin Rose koncertek

Belépő: 3900 Ft. elővételben, 4500 Ft. a koncert napján

TRACKLIST

1. No One Can Save Me Tonight
2. End Of The Line
3. Love That I Lost
4. Blood On Blood
5. Believe
6. Celestial Summer
7. Jealous Sky
8. Day I’m Living For
9. Since You’ve Been Gone
10. Kiss Of Hope
11. Fucking Worthless
12. Neon Rain

Hirdetés
RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Hirdetés

    Színes

    Hírek