KezdőlapHírekCélba ért a VIVA Teletonon összegyűlt 15 millió

Célba ért a VIVA Teletonon összegyűlt 15 millió

-

Közel 15 millió forintot gyűjtött össze a VIVA a Teleton jótékonysági akcióval. A befolyt összeget egy koraszülött mentőautó megvásárlására fordítják, amely több száz kisbabának mentheti meg az életét a jövőben. A pénzt a VIVA két műsorvezetője, Eszti és Zola adta át a Peter Cerny Alapítvány vezetőjének, dr. Somogyvári Zsoltnak.

Hirdetés

Decemberben szinte minden a Teletonról szólt a VIVA háza táján. Az immár hagyománynak számító Teleton akció során énekesek, zenészek, műsorvezetők és színészek segítettek a gyűjtésben, a csatorna nézői pedig 2010-ben is bebizonyították, hogy az összefogás csodákra képes: az emelt díjas telefonhívásokból és az egyéni felajánlásokból 14.898.160 forint gyűlt össze a koraszülött mentésben élen járó Peter Cerny Alapítvány számára.

Az összeget az alapítvány egy új mentőautót vásárlására fordítja. A VIVA két műsorvezetője, Eszti és Zola személyesen látogattak el az I.-es számú Gyermekklinikára, és adták át az alapítvány vezetőjének, dr. Somogyvári Zsoltnak az összegyűjtött adományt.

Hirdetés

Az elmúlt években mindig néztem a VIVA Teletont, és nagyon örülök, hogy idén személyesen is részt vehettem a gyűjtésben. Kicsit aggódtam, hogy kibírom-e majd az élő adást sírás nélkül, de szerencsére sikerült összeszednem magam. Fantasztikus érzés, hogy ennyi pénz gyűlt össze!” – mondta el a VIVA új műsorvezetője, Eszti.

Hol volt, hol nem volt, volt ESZTER egy VIVA Teleton, amelyben mindenki ADAkozott, sok pénz gyűlt össze, és ez nem nagyZOLÁs – kezdte Zola. A viccet félretéve szuper érzés, hogy Karácsonykor nem csak saját magukra gondoltak az emberek, hanem a jótékonyságra is maradt erejük. Szerencsére a mi családunkban nincsen érintett, de jó érzés, hogy eggyel több autó segíti a babákat”- tette hozzá a műsorvezető.

A VIVA programigazgatója, Lengyel Attila is nagyon boldog, hogy a 2010-es Teleton ennyire sikeres volt: „Bár a 2010-es évben több katasztrófa is sújtotta az országot, és a gazdasági helyzet sem volt rózsás, az embereknek mégis maradt ereje az év végi jótékonykodásra. A két napos élő műsor után is áramlottak a telefonhívások, így december 31-ig folyamatosan nőtt az összeg. Úgy gondolom, a pénz nem is kerülhetett volna jobb helyre: a sztárok és a nézők adományai segítségével évente több száz életet menthet meg az alapítvány.

Hirdetés
RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Hirdetés

    Színes

    Hírek